hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tovább drágul a liszt

  • MTI/lapszemle

A tavalyi aratást követő 15 százalékos lisztáremelés után a következő egy-két hónapban az átadási ár további mintegy 10 százalékos növekedésével lehet számolni – mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek.

A drágulás oka a gabona áremelkedésén túl az, hogy januártól a minimálbér és a garantált bérminimum átlagosan 10 százalékkal nőtt, és 30 százalékkal drágult az áram a versenypiacon. Így a tavaly januári 43 ezer forint helyett ebben az évben már minimum 48 ezer forint a búza tonnánkénti ára, de van olyan termelő is, aki 52 ezer forintot is elkér érte – magyarázta a főtitkár. Hozzátette, a megnövekedett költségek miatt áremelés nélkül veszteséget szenvednének el a gazdák.

Úgy vélte, nem mindenki egyből tíz százalékot tesz rá az árra, lesznek és vannak olyanok, akik az első 4-5 százalékos emelést február elején, a következő, hasonló mértékűt március körül érvényesítik. Ennek következtében a malmok is kénytelenek lesznek többet kérni a lisztért. A malomipar nem tartozik a legjövedelmezőbb ágazatok közé, nagyjából kétszázalékos a nyeresége – tette hozzá Pótsa Zsófia.

Úgy vélte, a pékek nem emelnek majd jelentősebb mértékben árat, s ha tíz százalékkal drágább lesz a liszt, az nagyjából 10 forinttal dobja meg a kenyér kilónkénti árát. Az éves átlagos kenyérfogyasztás 70 kiló, s ebből kiszámítható, hogy az emelés 700 forint pluszt jelent egy embernek, ami két budapesti buszjegy ára, tehát nem jelentős. A szervezet azonban tovább lobbizik az áfacsökkentésért is – közölte.

A Magyar Pékszövetség a lappal közölte, még nem tudnak konkrétumokat mondani, találgatásokba pedig nem bocsátkoznak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink