hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csok: alig kell a 10 plusz 10 millió, használt lakás a sláger

  • MTI/Adózóna

Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást – tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.

Az OTP Bankhoz január eleje óta 800 csok-kérelmet nyújtottak be. A 10 plusz 10 millió forintos – azaz hitellel növelt – megoldást eddig 42-en igényelték, míg 70-en áfa-visszaigénylésre szerződtek a banknál. Az év eleje óta mintegy 21 ezren érdeklődtek a csok iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat.

Az OTP idén 20 ezer csok-kérelemre számít, átlagosan 1,5 millió forint értékben. Ebből az új lakáshoz köthető igénylések 10-20 százalékot tehetnek ki, azonban a bank szerint a 10 plusz 10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.

Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően csok-ot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban – továbbra is – használt lakásra – tájékoztatott a bank. Hozzátették ugyanakkor, hogy nő az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig 8 millió forint a banknál. A pénzintézet válasza szerint Budapesten és az ország keleti régiójában érdeklődnek a legtöbben, az MKB az év második felében várja az igénylések számának növekedését.

Az FHB Banknál több mint 6000-en regisztráltak, a bank több mint 200 csok-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem 85 százaléka használt lakásra vonatkozik. Az igénylők nagy része, 40 százaléka az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. A kérelmek több mint harmadát Budapesten és Pest megyében adták be, 7,9 százalékát Csongrád megyében, míg 6 százalékát Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Baranya megyékben – írta az FHB. A pénzintézet szerint a 10 milliós csok és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatók, amint elkészülnek a csok követelményeinek megfelelő házak, lakások. Most kevés új lakás érhető el és a társasházi fejlesztési projektek is erősen koncentráltak helyileg. Ez a trend az új lakások számának növekedésével várhatóan módosul: az igénylések arányában növekedhetnek az új lakásra elérhető támogatott formák és ezzel együtt az igényelt, majd a folyósított összegek is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy új lakás elkészülte jellemzően több használt piaci tranzakciót is szokott generálni – írta az FHB.

Az Erste Bank folyamatosan nagy érdeklődést tapasztalt a támogatások iránt az ország minden régiójában és a fővárosban is. Az év hátralévő részében megnövekedett érdeklődéssel és hitelkereslettel számol a bank, különösen az új lakások építése és vásárlások piacán.

A CIB Bank mind a csok, mind a 3 százalékos hitel iránt jelentős érdeklődést tapasztal, de még nem vezették be a konstrukciókat, szerződéskötésre nem került még sor. Mint írták, január első felében jellemzően a 3 vagy több gyermekesek voltak többségben, de az elmúlt időszakban a használt lakáshoz is igényelhető támogatás iránt is sokan érdeklődnek. Az érdeklődők jellemzően budapestiek vagy vidéki nagyvárosok lakói.

Az UniCredit Bank válasza szerint az új csokra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A bank arra számít, hogy – tavalyhoz hasonlóan – idén is a használt lakáshoz kapcsolódó hitelkérelmek lesznek többségben, ugyanakkor úgy látják, hogy az új lakásra igényelhető csok-nak köszönhetően idén az új lakásépítések, azaz a magánszemélyek által épített családi házaknál élénkülhet jelentősebben az érdeklődés és a kereslet.

A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényelték a csok-ot a banknál. A pénzintézet az év második felében számít a tényleges igénylések befutására, addig főleg érdeklődőket várnak.

A Takarékbank közlése szerint a takarékszövetkezetek fiókjaiban január eleje óta több mint 15 ezren érdeklődtek a csok iránt, a legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben. A program tavaly júliusi indulása óta a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai mintegy 2000 csok-igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt. A takarékszövetkezetek fiókjaiban befogadott támogatási igénylések átlagos összege 1,3, míg a hitelé 4,5 millió forint volt.

A közlemény szerint az ügyfelek mintegy 60 százaléka a takarékszövetkezeti fiókokban továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, és januárhoz képest lényegesen több kérdés vonatkozik a használt lakás vásárlásához és a bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. A január óta beadott igénylések mintegy 10 százaléka vonatkozott a 10+10 milliós konstrukcióra – közölte a Takarékbank.

A lakosság mellett az építtetők és kivitelezők is egyre intenzívebben érdeklődnek, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma – közölte a bank.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink