hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csak a munkaköri leírás hibádzott

  • adozona.hu

Az Állami Számvevőszék befejezte a fővárosi forrásmegosztás 2015. évi felülvizsgálatát. Az ellenőrzés célja a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2015. évi forrásmegosztási rendeletben előírt megosztásának ellenőrzése, valamint a helyi adózással kapcsolatos kiadások megállapítása, elszámolása szabályszerűségének ellenőrzése volt.

Az ÁSZ megállapította, hogy a rendeletalkotási folyamat összességében szabályozott volt, biztosította a forrásmegosztás alapját képező bevételek és kiadások jogszabályi előírásoknak megfelelő, szabályszerű tervezését, valamint elszámolását. A feladatok végrehajtása – kisebb hiányosságok mellett – megfelelt a belső szabályzatokban foglalt rendelkezéseknek.

A 2006-os forrásmegosztási törvény és az annak felhatalmazása alapján készült 2015. évi forrásmegosztási rendelet a Fővárosi Önkormányzat által kivetett helyi iparűzési adót, a helyi adókhoz kapcsolódó késedelmi pótlékot, bírságokat, a Fővárosi Önkormányzatnak beszedésre átengedett kerületi idegenforgalmi adót, valamint a helyi adóbeszedéssel kapcsolatos kiadásokat osztotta meg a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között.

A Fővárosi Önkormányzat a forrásmegosztási rendeletalkotással kapcsolatos feladatokról az előírásokkal összhangban belső szabályzataiban és folyamatleírásaiban rendelkezett, azonban a munkaköri leírások hiányosan tartalmazták a szabályzatokban rögzített feladatokat. A Fővárosi Önkormányzat a rendeletalkotás során betartotta a forrásmegosztási törvényben foglaltakat, azonban a belső szabályzatokban, a folyamatleírásokban és a munkaköri leírásokban előírt eljárási szabályokat nem teljes körűen hajtotta végre. A rendelet előírásai összhangban voltak a forrásmegosztási törvényben foglaltakkal. A rendeletalkotás folyamatára vonatkozóan kialakították a folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzést, azonban azt nem működtették az elvégzendő tevékenységek teljes körére.

A 2015. évi forrásmegosztási rendelet tervszámai megalapozottak voltak, azokat számításokkal, elemzésekkel, az adóbevételek időarányos teljesülésének adataival támasztották alá, a pénzügyi elszámolás szabályszerű volt. Az adóhatóság működtetésével összefüggő, helyi adózással kapcsolatos kiadások megállapítása és elszámolása szabályszerű volt. A 2015-ben elszámolt kiadási előlegek megosztását, érvényesítését szabályszerűen végezték el. A 2014-ben elszámolt kiadási előlegek és a ténylegesen elszámolható kiadások összevetése 2015-ben megtörtént, a megállapított különbözet elszámolása az egyes kerületekkel szabályszerű volt. A forrásmegosztásba bevont bevételek és kiadások megfeleltek az előírásoknak, számítási hibát az ÁSZ ellenőrzés nem tárt fel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink