hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bűzlik az Erzsébet-programmal kapcsolatos ügy a kormányszóvivő szerint

  • MTI/Adózóna

A magyar kormány továbbra is elszánt az Erzsébet-program megtartásában, ugyanakkor tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bíróság magyar cafeteria-rendszerről szóló döntését – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

„Miközben tudomásul vesszük, és tiszteletben tartjuk a döntést, Magyarország kormányának elszántsága nem változott meg azzal kapcsolatban, hogy az Erzsébet-programot megvédje, megtartsa” - mondta a kormányszóvivő azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió Bírósága keddi ítéletében azt mondta ki, hogy nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei.     Közölte: a kormány szerdai ülésén tárgyal a kérdésről, és egy olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét.     Hangsúlyozta: a 2016-ra meghirdetett programok, illetve az idén érvényes szabályok változatlanul megmaradnak, a pályázatok lezajlanak, a pénz, illetve a keretek rendelkezésre állnak.     

Kovács Zoltán a döntést Magyarország és a magyar emberek számára kedvezőtlennek ítélte, és kiemelte, hogy egy sikeres, jól működő programról van szó. Mint mondta, az elmúlt években 48 ezer munkaadó és több mint 2 millió felhasználó élt a program adta lehetőségekkel, valamint 58 ezer elfogadóhely jött létre, ennek révén pedig több mint 600 ezren, ezen belül 300 ezer gyermek szociális üdültetését és pihenését tette lehetővé a program.  

Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy a piacról kiszorult francia cégek kártérítési igényt támaszthatnak a magyar kormány ellen, Kovács Zoltán azt mondta: „az egész ügy ebben az értelemben bűzlik”, mert a multinacionális cégek feljelentése alapján született az eljárás, és ez szerinte „át is üt az ítélet tartalmán”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink