További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Balog Ádám: "Minden esély megvan arra, hogy senki ne legyen vesztes"

  • Adózóna
119

Már dolgoznak az eva utódján, nem tervezik az áfa emelését, egyszerűsíteni biztosan fognak - derül ki az origo Balog Ádám-interjújából

Az IMF-fel - amennyiben erre szükség lesz - konzultálni fogunk az adórendszerről is, ahogy sok minden másról is. Erre teljesen nyitottak vagyunk. Alaposan végig kell beszélni az adóátalakítás lépéseit, ők mit látnak problémának, és a kormány milyen megoldásokat javasol - mondta Balog Ádám, adóügyekért felelős helyettes államtitkár az origo-nak, hozzátéve: nem tartja valószínűnek, hogy az egykulcsos adórendszert megváltoztatnánk. Ugyanakkor a hátrányos helyzetben lévő csoportok munkaerő-kedvezményekkel történő támogatásával kapcsolatban úgy fogalmazott: folyamatosan vizsgálják, hogy van-e még jól körülhatárolható társadalmi csoport, amelynek segítségre van szüksége a munkaerőpiacon.

hirdetés

Az eva megszüntetésével és a 2013-as tervekkel kapcsolatban úgy válaszolt: "Feltehetően átalányadó elemei is lesznek ennek az új adózási módnak, hiszen azt alkalmazza a legkönnyebben egy kisvállalkozó. De nem kizárt, hogy lesznek levonható költségek is, amely az egyes iparágak jellemzőit tudja megragadni. Az evánál ha nem is egyszerűbb, de szélesebb körben lesz használható az új rendszer".

A felvetésre miszerint 14 adófolyószámlával több van mint tavaly, dacára az egyszerűsítési ígéreteknek, azt mondta: ezek jelentős része - az idén megnyitott új számlák közül több is - csak szűk kört érintenek. "Ettől függetlenül, az adófolyószámlák számának csökkentését célul kitűző munka nem áll le. Erről kormányhatározat is szól" - tette hozzá.

A söralátét-bevallással kapcsolatban csak annyit mondott: "Ha valaki jogosult rá, akkor  már egyszerű kitölteni. Bár számos feltétel van, becslésünk szerint több mint egymillióan már jogosultak a söralátét-bevallásra". Arra a kérdésre, hogy gondolkozik-e a kormány további áfaemelésben, azt mondta: "Nincsenek ilyen tervek. Nem kell mindig adóemelésben gondolkodni".

A bérkompenzáció kapcsán felmerülő kérdésre, miszerint a januári fizetéssel mindenki több bért vagy legalábbis nem kevesebbet visz majd haza, mint tavaly, azt mondta, erről egyelőre nincsenek adatai. "Minden esély megvan arra, hogy senki ne legyen vesztes" - fogalmazott.

A 2013-as adócsomaggal kapcsolatban azt mondta: önfoglalkoztatók, kisebb vállalkozók esetében dolgoznak az egyszerűsítésen. A 800-850 ezer vállalkozás heterogén képet mutat, de az államtitkár ígérete szerit  "alaposan átgondoljuk, végigszámoljuk, hogy az adó- és adóadminisztrációs terhek reálisabbakká váljanak".

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X