hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bajnai minden jövedelme után Magyarországon adózik

  • MTI

Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek, hanem az üzleti életben elért eredményei alapozták meg - írta az Együtt-PM szövetség az MTI-nek küldött közleményében, hangsúlyozva, hogy a volt kormányfő teljes egészében Magyarországon adózik jövedelmei után.

A Heti Válasz csütörtökön egyebek mellett arról írt, hogy Bajnai Gordon szüleivel közös befektetési cége Ausztriában adózik. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője ezt sajtótájékoztatóján úgy kommentálta, hogy a volt kormányfő ismét lebukott, miután kiderült, neki és családjának komoly üzleti érdekeltségei vannak külföldön. Az Együtt-PM szövetség vezetője egész üzleti pályafutását offshore cégek, adóparadicsomok veszik körül - tette hozzá.
   
A választási szövetség reagálásában arról írt, "óriási különbség az Orbán-Simicska-rezsim politikusainak többségéhez, illetve a mögöttük álló oligarchákhoz képest", hogy Bajnai Gordon anyagi biztonságát nem a politikai befolyás segítségével lenyúlt közpénzek alapozták meg, hanem az üzleti életben elért, nemzetközi szinten is elismert eredményei. Ez "olyan tény, amely Bajnai Gordont hitelessé és alkalmassá teszi arra, hogy a korszakváltás programját képviselje" - olvasható a közleményben.

Bajnai Gordonnak egyetlen, a szüleivel közös ausztriai vállalkozásban van kisebbségi tulajdonrésze. A cégnek azonban nem aktív tagja, a döntéshozatalban nem vesz részt, onnan pénzt semmilyen jogcímen nem vett és nem vesz ki, így adófizetési kötelessége sem keletkezhetett Ausztriában. Jövedelmei után teljes egészében Magyarországon adózik, még a külföldi tanácsadói tevékenysége után is - közölte az Együtt-PM.
   
Megjegyezték, hogy a Bajnai család egyetlen tagjának sincs és nem is volt a magyar állammal üzleti kapcsolata, "nincsenek az államtól elnyert szőlőik, sem állami megrendelésektől nyereséges kavicsbányáik". Szerintük a Heti Válasz cikke "és az arra hivatkozva meginduló fideszes sajtókampány csak arra jó, hogy Orbán Viktor kihívójának - a politikai vetélkedésben részt nem vevő - családtagjait zaklassa, a kormányváltást akaró polgárok között pedig zavart és félelmet keltsen".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink