hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Baj volt az aszfaltkeverővel. Valaki ráfizet

  • adozona.hu

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint az uniós támogatásból megvalósult útépítések ügyében az európai bizottsági (EB) döntést követően lehet szó a konkrét tehermegosztásról, a kormány eszerint fog továbblépni.

Csepreghy Nándor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken ismertette: az útépítéshez használt aszfaltot uniós előírás szerint meghatározott hőmérsékleten kell előállítani, szállítani, és beépíteni. Ha ez nem történik meg, az aszfaltot nem lehet felhasználni.

Közölte, hogy kétféle gyakorlatot alkalmaztak a tagállamok, Magyarország azt alkalmazta, hogy kilométerben meghatározta a közbeszerzési kiírásban az aszfaltkeverő telep távolságát a beépítés helyétől. Ezt az eljárást minősíti az Európai Bizottság versenykorlátozónak, és ezért 2007-ig visszamenőlegesen bírságot szabna ki Magyarországra. A bizottsági álláspont helyességét a kormány vitatja.

Jelezte: jelenleg a teljes, mintegy 600 milliárd forintnyi projektállomány, több száz közbeszerzés dokumentációjának tételes áttekintése zajlik, megvizsgálják, hogy az egyes közbeszerzéseknél milyen szabályt alkalmaztak a magyar ajánlatkérők.

Csepreghy Nándor arra a kérdésre, hogy az útépítő cégeknek fizetni kell vagy sem, azt felelte: a kormány a bizottsági indoklás szerint - amely megnevezi a szabálytalanságot elkövető szervezetet, így például a pályázat kiíróját, vagy kivitelezőt - fogja kialakítani az álláspontját, a vita még nincs lezárva.

Az uniós korrekció összege nagyjából 70-90 milliárd forint lehet a becsléseik szerint. Magyarország ezeket a forrásokat nem veszíti el, erre a keretösszegre új útépítéseket kell indítani, amit 2015-ig kell befejezni - emelte ki.

Közölte: reményeik szerint a bizottság állásfoglalása világos indoklást fog tartalmazni, meghatározza, hogy Magyarországon ennek ki volt a felelőse.

A Világgazdaságban pénteken megjelent nyilatkozatában Csepreghy Nándor azt is kijelentette, hogy ha az EB azt állapítja meg, hogy a döntéshozók, illetve a kedvezményezettek hibáztak, amikor az uniós szabályoknak nem megfelelő gyakorlatot alkalmazott Magyarország az útépítéseknél, a közös teherviselés alapján az érintett kiírókat és kivitelezőket is be kell vonni a felelősségre vonásba.  

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a TV2 Tények című csütörtök esti híradójában az EB vizsgálatával kapcsolatban megerősítette, nem terveznek különadót kivetni az útépítő cégekre. Azt mondta, a magyar kormány megvédi a magyar cégeket, de csak azokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink