hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az utóbbi nyolc év leggyengébb teljesítményére számít Svájc

  • MTI

A svájci kormány arra számít, hogy a gazdaság kevesebb mint 1 százalékkal növekszik idén, ami az utóbbi nyolc év leggyengébb teljesítménye lenne.

A gazdasági államtitkárság (SECO) csütörtökön kiadott előrejelzése szerint Svájc hazai összterméke (GDP) 0,9 százalékkal bővülhet az idén. Júniusban még 1,4 százalékos növekedésre számítottak.

Ha a friss előrejelzés igaznak bizonyul, a svájci gazdaságnak a mostani lesz a legrosszabb éve 2009 óta, akkor 2,2 százalékos csökkenést mértek. 

A prognózis rontása részben abból származik, hogy az államtitkárság technikai okok miatt lefelé módosította a tavaly év végi és az idei év eleji adatokat, aminek következtében automatikusan csökken a 2017-es év egészére vonatkozó GDP-növekedés.

"Bár a feldolgozóipar, valamint az idegenforgalom fellendülése folytatódott, ennek hatását kioltotta a szolgáltatási szektor más területén tapasztalt nyomott növekedés" mutatott rá az államtitkárság, amely mindazonáltal reméli, hogy a svájci gazdaság fokozatosan visszatér a dinamikus növekedés pályájára.

A SECO arra számít, hogy jövőre már 2 százalékkal nő a gazdaság. A gyorsulás részben a világgazdaság erősebb növekedésének, részben pedig a gyengülő frankból profitáló svájci export bővülésének lesz köszönhető.

A Crédit Suisse svájci bankcsoport a hét elején szintén rontotta a svájci gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését, így a korábban jelzett 1,5 százalék helyett immár csak 1,0 százalékos GDP-gyarapodásra számít.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Gyed továbbfolyósítása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Vármegyebérlet, költségtérítés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink