hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az angliai magyar munkavállalást is veszélyezteti a Brexit

  • MTI/Adózóna

Az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók alig néhány százaléka felelne meg a brit munkavállalói vízumelőírásoknak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként kilépne az unióból, és az EU-tagállamokra is kiterjesztené az unión kívüli országok állampolgáraira jelenleg érvényes vízumkövetelményeket – áll a Migration Observatory pénteken ismertetett elemzésben.

Az Oxfordi Egyetem mellett működő független migrációkutató elemzőműhely a Financial Times című londoni üzleti napilap megbízásából készített tanulmányban felidézte, hogy az általános brit szabályozás értelmében az unión kívüli országokból érkezők – a hiányszakmáktól eltekintve – felsőfokú végzettség esetén kaphatnak munkavállalói vízumot, és a feltételek között szerepel az is, hogy nagy-britanniai munkaszerződésük alapján évente legalább 20 800 font (8,3 millió forint) fizetésben részesüljenek.

Ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból, és onnantól ezt a szabályrendszert alkalmazná az unióban maradó országokra is, e feltételeknek a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok 25 százaléka felelne meg. Az átlagon belül azonban a mezőgazdaságban, valamint az egy kategóriaként vizsgált kiskereskedelemben és vendéglátóiparban dolgozó uniós munkavállalóknak mindössze 4, illetve 6 százaléka teljesítené a vízumelőírásokat – áll a Migration Observatory pénteki elemzésében.

A kutatóműhely hangsúlyozza, hogy éppen e két foglalkoztatási terület a legnagyobb felvevője az uniós társállamokból érkező munkavállalóknak. A Migration Observatory adatai szerint csak a brit kiskereskedelmi és vendéglátóipari ágazatban – vagyis az üzletekben, a szállodákban és az éttermekben – 442 ezer külföldi EU-állampolgár dolgozik. Ők a terület teljes alkalmazotti gárdájának 8 százalékát adják.

Az elemzőház szerint Brexit esetén – vagyis ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból – az egész brit bevándorlási szabályrendszer átdolgozása, a vízumfeltételek bizonyos enyhítése lenne valószínűbb, mint az, hogy a brit kormány az unión kívüli munkavállalókra érvényes szabályozást egyszerűen kiterjeszti az EU-állampolgárokra is. Mindazonáltal feltételezhető, hogy bármilyen átdolgozott kritériumrendszernek továbbra is fontos eleme maradna az egyes munkakörökhöz meghatározott végzettségek előírása – áll a Migration Observatory pénteken ismertetett tanulmányában.

Az Oxfordi Egyetem egy másik, gazdasági jellegű kutatóintézete, az Oxford Economics minapi tanulmányában azt is megvizsgálta, hogy milyen hatást gyakorolna a brit gazdaságra, ha Brexit esetén a brit kormány jelentősen korlátozná a bevándorlást az uniós országokból.

A kutatóműhely londoni elemzőrészlegének becslése szerint a külföldi EU-országokból betelepült munkavállalók beáramlása a 2005 és 2015 közötti évtizedben évente átlagosan 0,5 százalékpontot adott hozzá a brit gazdaság potenciális növekedési rátájához, elsősorban azzal, hogy a jórészt fiatal külföldi EU-munkavállalók érkezése ellentételezte a brit társadalom idősödésének negatív munkapiaci hatásait. 

Az Oxford Economics londoni elemzői modellszámítások alapján arra jutottak, hogy ha a brit kormány az elmúlt tíz év 104 ezer fős éves átlagos nettó beáramlásához képest évente például 60 ezerrel kevesebb munkavállalót engedne be az Európai Unióból, az önmagában – a brit kilépés egyéb hatásaival nem is számolva – 2030-ra 1,1 százalékkal csökkentené a brit hazai össztermék (GDP) nominális értékét ahhoz a szinthez képest, amelyet a brit gazdaság abban az évben EU-tagként és a szabad munkaerő-beáramlást fenntartva elérhetne.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink