hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Autókkal üzletelő bűnbandát füleltek le

  • adozona.hu

Nagy értékű gépjárművekre szakosodott bűnszövetséget számolt fel a rendőrség, a banda tagjai nagy értékű gépkocsikat kölcsönöztek jellemzően külföldön, majd azok többségét hamis papírokkal itthon értékesítették. A csalással okozott kár a szakértői vélemények szerint megközelíti az egymilliárd forintot – közölte Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

A felderítésről a megyei főkapitányság és a megyei főügyészség közös sajtótájékoztatón számolt be Szolnokon.

A nemzetközi bűnügyi együttműködéseket is felölelő eljárásban csaknem száz embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A nyomozás egy prémiumkategóriás, külföldről kölcsönzött gépkocsi ellopásáról szóló bejelentéssel kezdődött, de a karcagi nyomozók rövid időn belül megállapították, hogy a bejelentés valótlan és az ügy hátterében csalások sorozata húzódik meg – olvasható a rendőrség közleményében.

A nagy horderejű bűncselekmény-láncolat megszakítása, felderítése és bizonyítása érdekében nyomozócsoport alakult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók szorosan együttműködtek a külföldi – például a linzi, a müncheni és a passzaui – társhatóságokkal, valamint az Országos Rendőr-főkapitánysággal és területi szerveivel.

Megállapították, hogy a banda tagjai egy nyolc európai országban – leginkább Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban – gépkocsikölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaságtól jelentős értékű, prémium kategóriás gépkocsikat kölcsönöztek ki, ehhez gyakran szociálisan rászoruló embereket alkalmaztak.

Az ügyletek lebonyolítása során többször kerestek olyanokat, akik hajlandóak voltak anyagi ellenszolgáltatásért a személyes adataikat, az okmányaikat, a bankszámlájukat rendelkezésre bocsátani, hogy azok felhasználásával hamis okmányokat készítsenek és a szerződést ezek felhasználásával kössék meg – közölte a rendőrség.

A tájékoztatás szerint a jogsértők számos esetben valótlan bejelentéseket tettek a gépkocsik eltulajdonításáról különböző rendőri szerveknél, hogy leplezzék cselekményüket. A bűncselekmények szervezői a megszerzett gépkocsik nagy részét legalizálták, illetve legalizáltatták, azaz megváltoztatták az egyedi azonosítókat, hamis papírokkal látták el, majd Magyarországon forgalomba helyezték és értékesítették.

A csalással okozott, az igazságügyi műszaki szakértői vélemények szerint csaknem egymilliárd forintos kárból 42 gépkocsi lefoglalásával mintegy háromszázmillió forint megtérült – olvasható a rendőrség közleményében.Az MTI információi szerint a gyanúsítottak túlnyomórész magyarok, de vannak köztük román állampolgárok is. Az ügy – a lefoglalásokkal együtt – összesen körülbelül száz gépjárművet érint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink