hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Astrások figyelem: sürget a határidő!

  • adozona.hu

Az Astra Biztosító hazai nem kgfb-károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, illetve egyéb (például díj-visszatérítési) igényüket a román garanciaalaphoz. Fontos, hogy a kérelmeknek legkésőbb március 3-áig be kell érkezniük az FGA-hoz, figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

hirdetés
hirdetés

A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. biztosítóval (Astra Biztosító) szembeni nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló – kárigényeket, illetve bármely szerződés esetén a szerződők által befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat – ideértve a kgfb szerződéseket is – a román biztosítási garanciaalap (FGA) téríti meg.

Mint ismeretes, a román pénzügyi felügyelet (ASF) legutóbbi tájékoztatásában közölte a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító, valamint a kárkifizetési kérelmet magyar nyelven – kizárólag írásban – úgy kell benyújtani a román garanciaalaphoz, hogy az március 3-áig meg is érkezzen.

A közelgő határidőre tekintettel érdemes ismételten felhívni az Astra biztosító hazai ügyfeleinek figyelmét, hogy az eddig elmulasztott nem kgfb kár- vagy egyéb, például díjvisszatérítési igénybejelentésüket mielőbb tegyék meg. Az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is javasoljuk ismételten megküldeni.

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, illetve a meg nem szolgált biztosítási díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos – de magyarul is kitölthető – kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is – akár a többi dokumentummal együtt – úgy elküldeni, hogy március 3-áig megérkezzenek a címzetthez.

Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el (a nyomtatványok elérési helyére lásd a melléklet is).

A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán jelenleg is végzi a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Javasolt, hogy az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül itt jelentsék be kgfb-kárukat. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz.

Az MNB – amely nem felügyeli az Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a MABISZ honlapján találhatóak naprakész információk.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 20 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, az év eleji akciónk keretében további 18 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Kényszertörlés vagy végelszámolás?

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Osztalékelőleg fizetése 2017. évi eredmény terhére

Antretter Erzsébet

adószakértő, mérlegképes könyvelő

Niveus Consulting Group Kft.

Kiva-adóalap

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

2017 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X