hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Alig adóznak a menő cégek – szigorítanának a szabályokon a szlovákok

  • MTI

Széleskörű szigorításokat tervez a vállalkozók adóalap-csökkentésének feltételeiben jövő januártól a szlovák kormány - közölte honlapján a Pravda független szlovák lap kedden.

A cégek adóalapjából leírható vállalati kiadások összetételét és arányát szabályozó törvény módosításának szükségességét azzal indokolta a pénzügyi tárca, hogy az visszaélésekre ad lehetőséget.

Szlovákiában hétköznapi jelenséggé vált, hogy jól menő cégek, alig vagy egyáltalán nem adóznak, ugyanis a könyvelésükben kimutatott adataik szerint évek óta veszteségesek. Ennek egyik oka, hogy a tulajdonos magánjellegű kiadásait is vállalati kiadásként könyveli el. Jellegzetes példa erre, amikor papíron veszteséges vállalat többszázezer eurós gépkocsit vásárol, vagy más luxuskiadásokat könyvel el.

A tárca által tervezett szigorítások központi eleme, hogy a jövőben a vállalatok által vásárolt, elvileg magáncélra is használható áruk és szolgáltatások költségének 80 százaléka lesz leírható az adóalapból. Amennyiben a vállalat az ilyen áru vagy szolgáltatás költségét teljes értékében le szeretné írni az adóalapból, akkor bizonyítania kell, hogy azt kizárólag a vállalkozása céljaira használja.

A törvénymódosítás ezen felül összetett változtatna a vállalati ingatlanok megvásárlása vagy építése céljából beruházott összegek leírásának időtartamában, valamint összeghatár értékeket vezet be a cégek számlájára megvásárolható ingóságok tekintetében. A gépkocsiknál ez 48 ezer euró.

Az egyelőre még csak előkészületi stádiumban lévő - ugyanakkor a pozsonyi törvényhozásban uralkodó erőviszonyokat tekintve várhatóan elfogadásra kerülő - módosítás részét képezheti annak a pénzügyi tárca által meghirdetett intézkedés sorozatnak, amellyel Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter tavaly hadat üzent az áfacsalóknak és adóelkerülőknek. Becslések szerint az áfacsalások és az adóelkerülések miatt évente több százmillió eurós adóbevételtől esik el a szlovák költségvetés, amelynek deficitjét tavaly – a szaktárca vélekedése szerint részben ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően – sikerült 3 százalék alá küzdeni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink