hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfából és szja-ból többet, de volt, amiből kevesebbet kaszált az állam

  • adozona.hu

Az év első hónapját 92,2 milliárd forintos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere. A stabil államháztartási gazdálkodást jelzik a kedvező adatok, miszerint a központi költségvetés 17,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 41,2 milliárd forintos, illetve az elkülönített állami pénzalapok 33,4 milliárd forintos szufficitet mutattak januárban – olvasható az NGM honlapján.

Egy évvel korábban 53,8 milliárd forintos deficit jellemezte az államháztartás központi alrendszerét. A két év január havi egyenlegének eltérő alakulásában főként az idei magasabb adóbevételek (általános forgalmi adó, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó és járulékbevételek) játszottak szerepet. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több embernek van munkája, így nemcsak a bérekhez, hanem a fogyasztáshoz kapcsolódó befizetések is növekedtek, másrészt az adófizetési morál javítása érdekében hozott kormányzati intézkedések (például ekáer, online pénztárgépek) egyértelmű sikerét mutatják.

A bevételek közül a társasági adóból az év első hónapjában 7,0 milliárd forint bevétel keletkezett, ami az előző év azonos időszaka értékétől 23,7 milliárd forinttal maradt el. Az előző év azonos időszakához viszonyított jelentős visszaesés hátterében a kiutalások növekedése áll, ami a 2015. decemberi adóelőlegekről való rendelkezések pénzforgalmi teljesítésének köszönhető. A vállalkozások a 2015. december hónapjában esedékes adóelőlegeik és adóelőleg-kiegészítéseik terhére mintegy 40 milliárd forint összegben rendelkeztek sport-, film- és előadóművészeti szervezetek támogatásáról.

Az év első hónapjában az általános forgalmi adóból 244,9 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 33,9 milliárd forinttal haladta meg. A jövedéki adóból származó bevétel az év első hónapjában 74,3 milliárd forintot tett ki, amely az egy évvel korábbi bevételnél 4,3 milliárd forinttal alacsonyabb.

A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első hónapjában 173,7 milliárd forint volt, amely 10,4 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink