hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóügyek az ablakban − 40 milliárdos támogatás

  • MTI

A területi közigazgatás további fejlesztésénél arra kell törekedni, hogy minél több ügy intézését el lehessen kezdeni otthonról, továbbá lehetőség legyen az adóügyeket is a kormányablakoknál intézni − mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a békési kormányablak átadóján.

Lázár János kifejtette: a kormány célja, hogy az állampolgárok minél gyorsabban, egyszerűbben és olcsóbban intézhessék ügyeiket, ezért 2010 óta száztíz törvényt módosítottak, a jövő év elejétől pedig 10 milliárd forinttal csökkennek az eljárási díjak.

Jövőre a Miniszterelnökség 40 milliárd forinttal támogatja a kormányablakok informatikai rendszer − 40 milliárdos támogatásének fejlesztését − mondta. Úgy fogalmazott, 1873 óta ez a legnagyobb változás a területi közigazgatásban.

Tállai Andrásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóhatóság felügyeletéért is felelős parlamenti államtitkárának pedig azt javasolta, hogy adóügyeket is lehessen a kormányhivatalokban intézni − tette hozzá.
    


Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink