hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsökkentésre lát lehetőséget az ÁSZ-elnök

  • MTI/Adózóna

A magyar költségvetés stabil, így lehetőség van további adócsökkentésre, a következő években pedig a gazdaság fenntartható kifehérítésére és a hatékonyság növelésére kell koncentrálni – mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a XI. Nemzetközi Adókonferencián tartott előadásában a számvevőszék pénteki közleménye szerint.

Domokos László a tájékoztatás szerint a jövő évi költségvetésről elmondta, folytatódnak a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, egyebek mellett az online számlázási rendszer bevezetése, amely főként az általános forgalmi adó bevételek növekedését érinti pozitívan, és a 2017-ben elindult NAV Stratégiai megújulás program, amelynek első intézkedései 2018-ban járulnak hozzá a költségvetés bevételeinek növeléséhez.

Az ÁSZ elnöke szerint a költségvetés állapota most megfelelő, az anyagi alapok adottak a kormány a többéves adócsökkentési terveinek megvalósításához. Úgy vélte, a versenyképesség záloga a költségvetési kiadásokkal szemben hatékonysági és eredményességi követelmények meghatározása, rendszeres nyomon követése és értékelése.

A közlemény szerint Domokos László elmondta, hogy a hazai feketegazdaság aránya a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva 24 százalékról 20-21 százalékra csökkent az elmúlt években. Ezt a tendenciát erősíteni kell, ezért olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek az illegális zónát évről évre zsugorítják – szögezte le. Tovább kell növelni az adóbeszedés hatékonyságát, amely nemcsak öncél, hanem eszköz is lehet arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek – tette hozzá. A bevételek és a jövedelmek kifehérítésében fontos eszközt jelentenek a csökkenő adókulcsok is – mutatott rá az ÁSZ elnöke.

Az ÁSZ elnöke szerint elengedhetetlen, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek kisebb adókulcsok, vagy célzott kedvezmények révén.
Domokos László kitért arra, hogy a bevételek esetében 100 százalékos megfelelőséget első alkalommal az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott 2018-as büdzsé esetében állapított meg az ÁSZ. Felidézte, a 2015-ös költségvetési törvénytervezet véleményezése során a bevételi előirányzatok 72 százalékát ítélte megalapozottnak a számvevőszék, a 2016-os költségvetés véleményezésekor már közel a 90 százalékát, a 2017-esnél pedig a bevételi előirányzatok csaknem 100 százalékát minősítette megalapozottnak - mondta az ÁSZ elnöke a közlemény szerint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink