hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adócsalás, hitelkártyacsalás, fiktív számlák a bűnlajstromon

  • MTI

Bírósági eljárás indult Rodrigo Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori spanyol vezetője ellen, akit 65 más személlyel együtt azzal vádolnak, hogy összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költött el saját célra a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből tíz éven át hitelkártyacsalás révén – közölte spanyol központi büntetőbíróság hétfőn.

Az ügyészség hűtlen kezelés miatt 4 és fél év börtönt kért Rodrigo Ratóra, aki 2010-2013 között állt a ma Bankia néven működő egykori Caja Madrid élén, és ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását. A szabadságvesztés mellett 2,69 millió euró (840 millió forint) kártérítés és 108 ezer euró (33,7 millió forint) pénzbüntetés megfizetését is kéri a vádhatóság.

A spanyol politikai élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számító volt bankvezér számára enyhítő körülmény lehet, hogy az ügy kirobbanását követően visszafizette az általa felhasznált 99 ezer eurót (30,9 millió forint).

Rodrigo Rato 1996 és 2004 között a konzervatív néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, amelynek 2007-ig volt vezérigazgatója.

Az ügy vádlottjai között van Virgilio Zapatero volt parlamenti kapcsolatokért felelős szocialista miniszter, több politikus, magas beosztású köztisztviselő, és szakszervezeti vezető is, akik a botrány kirobbanását követően 2014 őszén sorra lemondtak tisztségeikről. A listán olvasható nevek között a Néppárt (PP), a szocialista párt (PSOE) és az Egyesült Baloldal (IU) képviseletében tanácsadói feladatokat ellátó személyek egyaránt szerepelnek.

A spanyol korrupció elleni ügyészség szerint a visszaélést úgy követték el, hogy fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek a bank államosítása vetett véget.

A tíz év alatt elköltött több mint tizenötmillió euróból éttermekben 3 millió eurót (931 millió forint), utazásra 1,5 millió eurót (465 millió forint), hotelekre 800 ezer eurót (248 millió forint), ruhákra 700 ezer eurót (217 millió forint) fizettek ki. Az érintettek közül többen is állítják, hogy úgy tudták, törvényes, amit csinálnak.

A hitelkártyacsalás miatti nyomozás során Rodrigo Ratóval szemben vagyonosodási vizsgálatot indítottak, amely során felmerült, hogy a politikus a spanyol kormány által hirdetett 2012-es adóamnesztiát pénzmosásra használhatta fel.

Emiatt jelenleg egy 5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) értékű adócsalási nyomozás is zajlik ellene. A gyanú szerint a volt politikushoz köthető több tucat cég fiktív számlák segítségével kerülte el a személyi jövedelemadó és a társasági adó befizetését 2009 és 2014 között.

A 66 éves politikus tagadta, hogy kiterjedt nemzetközi céghálózat kapcsolódik családjához külföldi adóparadicsomokban. A hatóságok szerint volt felesége, három gyereke, több családtagja és még a titkárnője nevén is működnek cégek.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Adózóna.hu

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

19 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 15 992 Ft + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna.hu alapcsomagjának előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 15 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

Adózóna Max-csomag

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2017

2017-es HVG Adó- és Tb-különszám

HVG Klubkártya

25 990 Ft + áfaHVG Klubkártyával 20 792 Ft + áfa(29 990 Ft + áfa helyett*)

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna Max előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » 2017-es HVG Adó-különszám
  • » 2017-es HVG Tb-különszám
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 20 792 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A csomag megvásárlásával most akár 23 kreditpontot is szerezhet: az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont; és ha most rendel, kreditpont gyűjtő akciónk keretében további 21 kreditpontot gyűjthet a System Media Kft. online képzésével. Részletek>>


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Webáruházi értékesítés – személyes átvétel

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Közüzemi díj továbbszámlázása

Nagy Norbert

adószakértő

Mikrovállalkozói beszámoló

Pölöskei Pálné

adószakértő

2016 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X