hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A csalás elleni hivatal szerint a Peugeot Citroen kétmillió motorral csalt

  • MTI

A francia csalás elleni hivatal azzal vádolja a Peugeot Citroen (PSA) autógyárat, hogy közel 2 millió olyan gépjárművet adott el, amelyek a kibocsátási értékek manipulálására lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral rendelkeznek – írta péntek délután megjelent számában a Le Monde című napilap egy, az ügyészséghez eljutatott jelentésre hivatkozva.

A hivatal megítélése szerint a PSA "csaló beruházási gazdasági modellt" indított azzal, hogy olyan szoftvert telepített a motorokba, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem, ahelyett, hogy "tisztességes módon fejlesztette volna a szabályozásnak megfelelő motort, a környezetszennyezés megelőzése érdekében hatékonyabb technológiákkal".

A párizsi tőzsdén a PSA mutatói azonnal csökkenésnek indultak, délig 3,8 pontot veszítettek.

A PSA szóvivője cáfolt minden "csalásra irányuló stratégiát", és azt mondta, hogy az autógyár megerősíti technológiai döntéseinek érvényességét.

Hozzátette, hogy a csoport "nem látta el csaló szoftverekkel" a járműveit, utalva a Volkswagen két évvel ezelőtti emissziós botrányára.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink