Devizakölcsön: néhány napon belül dönthetnek az árfolyamrögzítésről
Már hétfőn dönthet az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló törvény módosításáról.
A kormány a parlament őszi ülésszakát megelőző szerdai házbizottsági ülésen azt kérte, hogy az előterjesztést a törvényhozás a házszabálytól eltérve tárgyalja, vagyis hétfőn az általános és a részletes vita lefolytatása után a zárószavazás is megtörténjen - tájékoztatta a sajtót Altorjai Anita. Az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta, hogy házszabálytól eltérésre vonatkozó javaslatot a kormánypártok és a Jobbik a házbizottsági tanácskozáson támogatta, az MSZP és az LMP később dönt.
Ugyancsak hétfőn szavaz a Ház Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztéséről, amit a mentelemi bizottság javasolt a parlamentnek. A kérdésről vita nélkül, a jelenlévő képviselők kétharmadának egybehangzó voksával dönt az Országgyűlés. Altorjai Anita tájékoztatása szerint a Ház ősszel is heti ülésezési rendben tárgyal, viszont a törvényjavaslatok nagy száma miatt az eddig szokásos hétfői és keddi mellett többször lesz szükség szerdai és csütörtöki ülésnapok beiktatására.
Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát. A kormány június közepén benyújtott törvényalkotási programjáról a sajtófőnök úgy fogalmazott, hogy az a korábbi évekhez képest jóval több, 63 törvényjavaslatot tartalmaz; az indítványok közül 30 hatályos törvény módosítására vonatkozik, 33 pedig új jogszabály megalkotását kezdeményezi. Elhangzott, hogy a 2012-es költségvetési törvényjavaslatot a kabinet október 14-én nyújtja be, a vita várhatóan az október 24-i héten kezdődik, és a tervek szerint már a rendkívüli ülésszak idején, december 19-én szavaznak róla. Altorjai Anita elmondta, hogy a zárszámadási törvényjavaslatot szeptember 20-án nyújtják be, a zárószavazás október 10-én lesz, az adótörvényeket pedig szeptember 23-án terjesztik be a Háznk és november 7-én voksolnak róla.
Az Országgyűlés sajtófőnöke közölte, hogy a házbizottsági tanácskozáson Kövér László házelnök felhívta a frakciók figyelmét, hogy az Országházban augusztus 15-től tilos a dohányzás, a tiltás minden helyiségre és a parlamenti erkélyekre is vonatkozik. Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a parlamenti beléptetési rendszer a tavaszi ülésszakhoz képest egyelőre nem változik.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
Adózóna.hu
365 napos Adózóna előfizetés
12 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Adózóna Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
16 490 Ft + áfa(22 170 Ft + áfa helyett*)
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
Céginformáció Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
10 db céginfor-
máció-lekérdezés
19 490 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 10 darab tetszőleges vállalkozás adatát tekintheti meg a Bisnode PartnerControl döntéstámogató céginformáció-szolgáltató rendszerében.
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár


