Jelszóemlékeztető


 

Oszkó az APEH-esekről blogol

Utolsó módosítás: 2010. március. 05
Szerző: MTI

Oszkó Péter szerint az APEH és a VPOP szakszervezetei olyan problémák miatt igyekeznek a felelősséget rá hárítani, ami sokszor az ő mulasztásukból fakad. A pénzügyminiszter internetes naplójában csütörtökön azt írta: mindig ő volt a kezdeményező fél a megegyezésben, és várja a tárgyalóasztalnál a szakszervezeteket. Elárulta: azt is ő javasolta, hogy a bevételi előirányzatok helyett a PM bevételi prognózisokhoz viszonyítsák a hatósági teljesítményt és a 2010-es mozgóbér feltételrendszerét ennek alapján rögzítsék.



 
 

A pénzügyminiszter internetes blogjában elismerte, hogy tavaly a mozgóbér kiesése miatt valóban elszenvedtek egy egyszeri jövedelemcsökkenést az adóhatósági dolgozók, de ennek kezelésére megvalósítható megoldási javaslatot korábban is csak ő vagy a közvetlen munkatársai vetettek fel. Leszögezte: a januári kifizetés lehetőségét sem a szakszervezetek vetették fel, azt is ő javasolta. "Ezután hiába vártam, hogy bármiféle számszerű javaslattal jelentkezzenek a szakszervezetek, semmi nem történt. Ezt követően döntöttünk saját hatáskörben az előrehozott, decemberi kifizetésről, hogy a kilátásba helyezett összeget még ünnepek előtt megkapja mindenki. Mindez nem a szakszervezetek követelésére történt, ez idő tájt jó ideig nem is hallottam felőlük" - fogalmazott Oszkó Péter.
   
Egy hónappal ezelőtt azonban közölték, hogy ezentúl most utólag még kérnek további januári kifizetést is, jóllehet, minden ilyen kifizetésről elmulasztottak előtte tárgyalni és megállapodni; így aztán sikerült a szakszervezeti tagsággal elhitetni, hogy ők hiába fogalmaznak meg követeléseket, nem teljesülnek - szögezte le a pénzügyminiszter. Mint írja, ő jelezte azt is, hogy ideje lenne a 2010-es juttatási rendszerrel foglalkozni, ráadásul lehetőleg a releváns kérdésekkel; értelmetlen a cafeteria juttatások mértékét sérelmezni, mert csak olyan más ágazatokban van magasabb cafeteria keret, ahol nincs mozgóbér. Szerinte az, hogy a szakszervezetek "elkezdtek a cafeterián lovagolni és magasabb keretet követelni, a juttatási rendszer problémáinak meg nem értését mutatja".
   
"Azt is én javasoltam, hogy a bevételi előirányzatok helyett a PM bevételi prognózisokhoz viszonyítsuk a hatósági teljesítményt és a 2010-es mozgóbér feltételrendszerét ennek alapján rögzítsük. Ha ilyen rendszerben az APEH és VPOP dolgozók megkapják a 2010-es bérüket, cafeteriájukat és mozgóbérüket, akkor a jövedelmük teljes egészében rendeződik és bőven összevethető bármely más közszférában foglalkoztatott jövedelmével, semmi okuk nem lenne tehát a tüntetésre" - írta blogjában Oszkó Péter. Hozzátette: a szakszervezeteknek mindössze annyit kellett volna tenni, hogy ezeket a kéréseket formálisan papírra rögzítik, "hiszen nyilván elfogadtunk volna olyan javaslatokat, amit valójában én vetettem fel".
   
Ehhez képest némileg váratlanul ért, hogy demonstrációt szerveztek a követeléseik megfogalmazására  - hangsúlyozta, azzal, hogy várja a szakszervezeteket újra a tárgyalóasztalnál, hogy végre letárgyalják a normalizált 2010-es juttatásokat, "ahogy azt furcsa módon nekem kellett felvetni".
   
'Nehéz szívvel veszem, hogy a személyes próbálkozásaim és erőfeszítéseim után azt tapasztalom, hogy a két hatósági szakszervezet rám próbálja a felelősséget hárítani és az elmúlt időszak egyetlen érdemi tevékenységeként engem pfújoló tömeget szervez a minisztérium elé" - írta Oszkó Péter.
   
Csütörtökön csaknem ötezer, az adóigazgatásban dolgozó köztisztviselő demonstrált Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, követelve a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi és anyagi elismerését.








Ajánljuk még

Orbán: megszabadulunk az adóbevallás intézményétől

Orbán Viktor szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben év közben nem lehet hiánycélt váltani, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy a tervezett 3,8 százalék teljesüljön. Az adórendszerrel kapcsolatos terveiről szólva a miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában úgy fogalmazott, ezzel a rendszerrel mindenki jól jár. Hangsúlyozta: "végre megszabadulunk az adóbevallás intézményétől". tovább >>


Elkerülhető a 20 százalékos APEH-bírság

Az évek óta egyre élesebben kritizált feltöltési szabállyal szemben hiába léptek fel idáig az érdekképviseleti szervezetek. A módszer, amely rendszerint a pontatlan találgatásra épít, legalább 20 százalékos mulasztási bírságot vont maga után, de a büntetés esetenként ennél sokkal súlyosabb is lehet. Hogyan kerülhető el a bírság kiszabása? tovább >>


Adóhatósági ármegállapítással csökkenthető az adókockázat

Súlyos bírságokat védhetnének ki a kapcsolt vállalkozások, ha egymás közti ügyleteikben a szokásos piaci árra előzetes megállapítást kérnének az adóhatóságtól. Ám ezért is borsos árat kell fizetniük - olvasható a HVG cikkében. tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Július
KeSzCsSzVa
---1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031-
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás