Jelszóemlékeztető


 

Amikor lecsap az APEH: ügyeljünk a részletekre

Utolsó módosítás: 2010. február. 19
Szerző: hvg.hu

Az APEH minap ismertetett 2010-es ellenőrzési irányelvei alapján pontosan belőhető, milyen cégekre szállnak majd jó eséllyel rá a revizorok idén. Nem mindegy az sem, ám az adóhivatal tájékoztatójában kevés szó esik róla, milyen módszerrel vizsgálják majd a kiválasztottakat, vagyis a gyakorlatban változik-e az eljárás menete.



 
 

Ebben az évben - mint az adóhatóság ellenőrzési irányelveiben is szerepel - könnyebben kerülnek az APEH látókörébe azok a cégek, amelyek alacsonyabb összeg után fizetnek járulékot, holott a tevékenységre jellemző keresetük ennél magasabb. Komoly fejtörést okoz elsősorban az egyéni vállalkozásoknak a tevékenység piaci értékének meghatározása a járulékalaphoz viszonyítva. Angyal József okleveles adószakértő szerint nem érdemes bajlódni a piaci érték meghatározásával, hanem a  tényleges vállalkozói kivét összege után célszerű megfizetni a járulékot. A törvény szerint ez az összeg nem lehet kevesebb, mint a minimálbér összege.

A legtöbb könyvelő azt tanácsolja, hogy elég a minimálbér után megfizetni a járulékot, ha nem történik vállalkozói kivét. Ez azonban, mint Angyal József hangsúlyozta, nehezen védhető álláspont. A nulla forint vállalkozói kivét célja ugyanis legtöbb esetben az adóelkerülés, vagyis, hogy ne kelljen szja-t  fizetni a kivét után, csak járulékot. Az így a cégben tartott összeget inkább osztalékágon veszi ki az egyéni vállalkozó. Feltehetően pont ennek a kiskapunak a bezárására született meg a tevékenység piaci értéke az szja vonatkozásában. Aki nyugodtan a szeretne aludni és nem APEH-ellenőrzéssel álmodni, az akkor jár el helyesen, ha legalább a minimálbér összegének megfelelő vállalkozói kivétet vesz ki minden hónapban, és ez után megfizeti a járulékokat és az szja-terhet is.

A cikk folytatásához kattintson ide.






Kapcsolodó anyagok:


Ajánljuk még

Az APEH válaszol: mit tehet, aki bírságot kapott?

Miképpen lehet fellebbezni egy APEH-bírság ellen, s miként lehet kérni annak csökkentését? Hogyan kell adózni, ha valaki gyes mellett dolgozik? A havi egészségügyi szolgáltatási járulék mit fedez? Olvasóink kérdéseire az APEH válaszol. tovább >>


Kulturális járulék-ellenőrzés: lesz még meglepetés

A kulturális járulékot tavaly ugyan megszüntették, ám a korábbi évekre vonatkozó ellenőrzés okozhat még meglepetéseket. tovább >>


Új adók és eltűnő adókedvezmények 2007-ben

Gyakorlatilag vége a minimálbér teljes adómentességének. Megszűnik számos adókedvezmény, nem érvényesíthető például a szellemi tevékenység, a felnőttképzés, a Sulinet-program és a január 1. után felvett lakáshitelek törlesztése esetén, írja a Magyar Hírlap. Mi változik még? tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Július
KeSzCsSzVa
---1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031-
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás