Jelszóemlékeztető


 

Válság

Adóprogramok: felfüggesztett ellenőrzések és adócsökkentés

Utolsó módosítás: 2009. március 23.
Szerző: adozona.hu

A Deloitte legfrissebb globális tanulmányában azt vizsgálta, hogy a világméretű gazdasági válság negatív hatásait az egyes országok milyen konkrét adóintézkedésekkel igyekeztek tompítani. A Tax responses to the global economic crisis című tanulmány több mint ötven ország közelmúltbéli kormányzati adóintézkedéseit elemezte világszerte - ezeket összegezve kiderül, a változtatások kevés kivételtől eltekintve mindenhol az adók csökkenését eredményezték.



 
 

"A világ egyes országaiban vizsgált válságkezelési folyamatokban, megoldásokban jellemzően a versenyszféra adóterheinek további csökkentése figyelhető meg, ha valamely állam növelni is igyekszik a gazdaságélénkítésre fordított források nagyságát, azt sehol nem az adóbevételekből, tehát nem az újraelosztás és az adócentralizáció növelésével teszi. Nincs tehát paradigmaváltás a nemzetközi adóversenyben, sőt, a vállalkozások, az élőmunka és egyes országokban a háztartások adóterhelésének további csökkentése látható" - kommentálta a tanulmányt Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója.

Kövesdy Attila, a Deloitte Adótanácsadási üzletágának nemzetközi adótanácsadásért felelős partnere azt mondta: a tanulmányban szereplő országok gyakorlata alapján néhány tipikus intézkedés, hasonló intézkedéssor egyértelműen körvonalazható. Ilyen az adómérték csökkentés, a gyorsított értékcsökkenési leírás, az adóbefizetési határidők eltolása, az adóhatóság részéről a gyorsabb adóvisszatérítés, fizetési könnyítések biztosítása. A kormányok ezekkel az intézkedésekkel vagy a magánszemélyek vagy a vállalkozások helyzetén kívántak, illetve kívánnak enyhíteni, az adóterhek csökkentésével és a likviditás javításával. A Deloitte szakértője hozzátette: Egyes országok egészen különleges intézkedésekkel próbálkoznak, ilyen például az Egyesült Államok ahol kisvállalkozások számára megengedik a visszamenőleges veszteségelhatárolást, azaz a kisvállalkozások amennyiben társasági adó alapjuk negatív, ezt korábbi pozitív adóalapjukkal szembeállíthatják és a korábban befizetett adót visszaigényelhetik. Más intézkedések csak egyes szektorokat érintik (pld. Belgiumnál az új lakások építését terhelő általános forgalmi adót csökkentették 21 százalékról 6 százalékra). "Kevésbé általános, de semmiképpen nem elszigetelt az a gyakorlat, amely arra kötelezi egy adott ország adóhatóságát, hogy átmenetileg függessze fel az adóellenőrzéseket azoknál a jellemzően kis- és közepes hazai vállalkozásoknál, amelyek munkahelymegtartó programot hajtanak végre, illetve egyéb munkahelyteremtő vállalásokat tesznek, például Koreában" - tette hozzá Kövesdy Attila.

A Deloitte szakértője kiemelte azt is, hogy térségünkben – egyéb intézkedések mellett - a Cseh Köztársaság társasági adót csökkent, és felfüggesztette bizonyos esetekben a személyi jövedelemadó előleg fizetésének kötelezettségét. 

"Érdekesség, hogy Írország amely magas költségvetési hiánnyal küzd adóemeléseket vezetett be mind az általános forgalmi adó mind az eddig nemzetközi összehasonlításban alacsonynak mondható személyi jövedelemadóterhelés területén, miközben könnyíteni igyekszik a vállalkozások, különösen a kis- és középvállalatok adókötelezettségeit. Mindez mutatja, hogy nincs egy recept minden országra, hiszen figyelemmel kell lenni az adott ország költségvetésének helyzetére is az adóintézkedések meghozatalakor" - hangsúlyozta Kövesdy Attila.









Kapcsolodó anyagok:


Ajánljuk még

Tanácsok cégeknek az év végi kellemetlenségek elkerüléséhez

A naptári évnek megfelelő üzleti év szerint működik a hazai cégek legnagyobb része. Ezeknek a vállalatoknak az életében nemrég zárult le a könyvvizsgálati időszak, amely idén több, a korábbi évekre kevésbé jellemző tapasztalattal szolgált a cégek számára. A Deloitte e tapasztalatok közül gyűjtötte össze a legfontosabbakat, amelyek segíthetnek a vállalatoknak abban, hogy a mostani, új pénzügyi időszakban könnyebben elébe menjenek az év végi kellemetlen meglepetéseknek. tovább >>


Többszáz milliárd is maradhatna a költségvetésben - ha jobban tárgyalnánk

Tájékozattabb és határozottabb uniós érdekérvényesítéssel többszáz milliárd forinttal gyarapodhatna a költségvetés - állítják adószakértők. A kormány adórendszert érintő bejelentéseit jó iránynak tartják, de várják a részleteket. tovább >>


Az alacsony társasági adó önmagában nem elég versenyelőny

Az alacsony társasági adó jelentős versenyelőnyt jelenthet a gazdasági versenytársakkal szemben, és hozzájárulhat az átlagosnál nagyobb gazdasági növekedés eléréséhez – állapítja meg nemzetközi felmérésében a KPMG. tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Szeptember
KeSzCsSzVa
--12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930---
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás