Precedens ítélet?
Adóvisszaigénylés, ahogy még a Legfelsőbb Bíróságnak sem tetszett
|
|
Utolsó módosítás: 2008. július. 24
Szerző:
adozona.hu
Egy külföldi cég magyországi fióktelepe adót igényelt vissza 3 éve, az APEH megbüntette, a Legfelsőbb bírósági döntés pedig az adóhatóság határozatával összhangban született. De mi is történt pontosan?
Egy külföldi társaság magyarországi fióktelepe 2005-ben visszaigényelte a 2002. és 2003. évre bevallott és befizetett társasági adóját azzal az indokkal, hogy kizárólag az anyacég termékeinek raktározását és kiszolgálását végezte és a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény illetve a vonatkozó kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény értelmében nem alanya a társasági adónak - ismerteti az esetet az Ernst&Young hírlevele.
A fióktelep szerint önálló adóalanyi státusza csak az áfatörvény alapján állt fent, és kizárólag áfa szempontból tekinthető termékértékesítésnek az általa végzett tevékenység. Az adóhatóság a fióktelep érvelését nem fogadta el, és az ügy végül a Legfelsőbb Bíróság („LB”) elé került. Az LB az adóhatóság javára ítélt, arra hivatkozva, hogy a fióktelep nem kizárólag raktározást végzett, hanem beszerzést, termékimportot, belföldi értékesítést és termékexportot is.
Mivel a fióktelep az általa végzett értékesítésen árrést realizált, jövedelme keletkezett Magyarországon. A fióktelep tevékenysége ezért társasági adó szempontból vállalkozási tevékenységnek minősül. Az LB szerint azzal, hogy a fióktelep a vevők felé saját nevében számlát bocsátott ki maga is elismerte azt a tény, hogy Magyarország területén értékesítést valósított meg. Magyarország EU csatlakozása óta lehetőség van arra, hogy bizonyos tevékenységek végzése esetén egy külföldi adóalany csak az általános forgalmi adó szempontból regisztrálja magát Magyarországon. 2002-2003-ban azonban ez még nem volt lehetséges az akkori törvények alapján. Mindazonáltal az LB ítéletében olyan törvényi hivatkozások alapján vonja le a következtetést, amelyek lényegében nem változtak 2002 óta, ami kérdéseket vethet fel a külföldi áfa-regisztráltak magyarországi tevékenységével kapcsolatban is.
Ajánljuk még
A kulturális járulékot tavaly ugyan megszüntették, ám a korábbi évekre vonatkozó ellenőrzés okozhat még meglepetéseket.
tovább >>
A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket.
tovább >>
A társasági adótörvényben 2007-ben bekövetkező legfontosabb változás az elvárt adó bevezetése volt. Ennek szabályait azonban az Alkotmánybíróság megsemmisítette arra való hivatkozással, hogy nem tényleges jövedelmet terhel ez az adónem. A kormány nem nyugszik bele az AB döntésébe, júliustól megint bevezetni minimumadó. A várható hatásokat elemeztük.
tovább >>