hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet jövőre

  • MTI
3

A tejföl, a túró és a sertésbelsőségek áfája is csökkenhet jövőre – közölte keddi számában a Magyar Idők a Földművelésügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Kereskedelmi érdekképviseleti vezetők állítják: nem nyelik le az üzletek az áfacsökkentésből eredő megtakarítást, azt teljes mértékben a vásárlók kapják meg.

hirdetés
hirdetés

Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, az 5 százalékos áfakulcs bevezetését a tejfölnél és a túrónál már tavaly novemberben kezdeményezték a kormánynál, ahogy a fogyasztási tejek áfatartalmának csökkentését is. Mint mondta: az ágazati szereplőknek viszont jelentős költségmegtakarítást eredményez az áfamérséklés, azonban a fogyasztás erősítése érdekében fontos, hogy további, az ágazatot érintő adómérséklés jöjjön.

A januári csökkentéssel kapcsolatban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta, nem nyeli le a kereskedelem az áfacsökkentésből származó megtakarítást, azt teljes mértékben megkapják a vásárlók. A baromfitermékeknél a 17, a friss tejnél a 11 százalékos megtakarítást teljes egészében a fogyasztók kapják.

Neubauer Katalin, a kisboltokat tömörítő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy a kisebb üzletekben is azonnal csökkentek az árak. Kifejtette: a januártól rendelt termékeket már az alacsonyabb áfakulccsal szállítják, így nem kell azzal számolniuk a vásárlóknak, hogy a hónap elején csak a nagy láncok tudnak árat mérsékelni.

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a fogyasztók, de a baromfi- és a tojáságazat számára is rendkívül kedvező az intézkedés. Az alacsonyabb forgalmi adót már nem éri meg elcsalni, így egy idő után a fogyasztói árak tovább csökkenhetnek – mondta.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő, a 2017. májusában megjelenő Kata, kiva, eva a gyakorlatban című HVG kiadványt is megkapja a csomag részeként – csomagválasztástól függetlenül! Az akció feltételei a 2017. május 3-ától június 13-áig megrendelt, és 2017. június 30-áig befizetett előfizetésekre vonatkoznak. Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek neve és regisztrációs száma a befizetés után kiküldött számlán lesz feltüntetve.


Hozzászólások (3)

adózóna.hu

Kedves 56fde75!
Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük! Üdvözlettel az Adózóna csapata

56fde75

Egy BT, amely bérel egy konyhát és azt üzemelteti.A helyi Önkormányzattal a közétkeztetésre szerződése van , ovoda-iskola.Az étel elszállítása 500 m-en belül történik.Ebben az esetben milyen százalék az ÁFA kulcs? Környékbeli vállalkozások dolgozói a kialakított ebédlőben étkeznek helyben, ill. ételhordóben elvitelre is vásárolnak ebben az esetben milyen ÁFA kulcsot alkalmazzunk?

berklac

Etessük csak a népet, a mindenre kiterjedő és nagyon hatásos áfacsökkentéssel !
2018 választás !

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés

Kérdések és válaszok

Juttatott pénzösszeg

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Külföldi szerző adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Pénztárgép

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

2017 május
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X