hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlagyárosokat csípett fülön a NAV

  • adozona.hu

Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők közreműködésével magyarországi cégeknek nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint két férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely magyar cégek megrendelése alapján, jutalék ellenében nagy mennyiségben készített fiktív számlákat. A valótlan tartalmú számlák, fuvarlevelek és szállítólevelek kiállítására és a pénzek mozgatására egy jól szervezett csapatot építettek maguk köré.

Tizenegy magyar és öt szlovák állampolgár állt a számlagyár "alkalmazásában", bázisukat egy kiskőrösi irodában alakították ki. A számlákat felhasználó 35 gazdasági társaság összesen csaknem négymilliárd forinttal csökkentette áfafizetési kötelezettségét.

A pénzügyi nyomozók több mint 50 helyszínen foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat és járműveket zároltak, de több számlabefogadó élt az önkéntes megtérítés lehetőségével.

A bűnszervezet két irányítója és tizenhat tagja ellen bűnszervezetben elkövetett adócsalás és más bűncselekmények, míg a számlákat felhasználók ellen adócsalás miatt javasolnak vádemelést.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink