hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Speciális áfafizetés lesz Romániában

  • MTI

Januártól Romániában a csődvédelem alatt álló és az áfatartozással rendelkező cégeknek külön számlára kell fizetniük az általános forgalmi adót (áfa).

Az elkülönített áfafizetéséről még augusztus végén döntött a kormány, amely sürgősségi rendeletben fogadta el, hogy októbertől fakultatív módon, január 1-jétől viszont valamennyi vállalkozásnak elkülönített számlára kell fizetnie az áfát, amiről csak az adóhatóság engedélyével vonhatnak vissza pénzt.

Az intézkedés ellen tiltakozott a vállalkozói szféra és több ellenzéki párt, ennek hatására a kormánykoalíció meggondolta magát, és a parlamentben már úgy módosították decemberben a jogszabályt, hogy csak a csődvédelem alatt álló cégekre, valamint az államnak december 31-én áfával tartozó vállalkozásokra vonatkozzon az előírás.

Az intézkedés bírálói szerint a rendelet eredeti formájában számos kisvállalkozást a megszűnés határára sodort volna, hiszen esetükben komoly készpénzhiányt idézett volna elő.

A jogszabály, amelyet szerdán aláírt Klaus Iohannis államelnök, továbbra is felkínálja lehetőségként a cégeknek, hogy az elkülönített áfafizetési módszert válasszák. Ha ezt megteszik legkevesebb egy éven át, 5 százalék kedvezményt kapnak a társasági adóból.

A bukaresti kormány azért akarta drasztikusan szigorítani az áfa fizetését, mert Romániában a legnagyobb mértékű az áfacsalás az Európai Unió tagállamai közül. A Pricewaterhouse Coopers becslése szerint 8 milliárd euró kár érte a román államot tavaly a be nem fizetett áfa miatt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink