hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közvetített szolgáltatások az áfatörvény tükrében

  • Tirpák Anita, Niveus Consulting Group Kft.

Adóhatósági és bírói gyakorlat sajnos számtalanszor bizonyította, hogy a közvetített szolgáltatásokra az általános forgalmi adó törvény szerint is érdemes és fontos odafigyelni.

A számviteli és helyi adó törvény által megfogalmazott kikötések egyikére hívnánk fel ismét a figyelmet, méghozzá arra, hogy a közvetítés ténye derüljön ki a számla tartalmából. Ez a feltétel elsősorban nem az áfa szempontjából számít, eszerint ugyanis nem kifogásolható a számla akkor sem, ha a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz ugyan, azonban a számlán ezt a kibocsátó nem tünteti föl. Ettől még, ha minden más feltétel fennáll, akkor a számlabefogadó érvényesíthetné az áfalevonás jogát. Ennek ellenkezője legalábbis nem vezethető le az áfaszabályozásból, ráadásul az áfatörvény a számla alaki és tartalmi kellékeivel foglalkozó 169. §-a sem írja elő, hogy a számlán feltüntetendő a közvetítés ténye. Ennek ellenére miért is emeltük ki mégis ezt a fontos elemet az áfarendszerbeli megítélés kapcsán? A válasz az egyéb jogszabályokból következik: azért elengedhetetlen, mert célszerű egyéb említett jogszabályok jogkövetkezményeit elkerülve az áfatörvény szerinti számlán feltüntetni a közvetítés tényét.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja: hogyan előzhetők meg az adóhatósági kifogások! 
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Önkéntesek juttatásai

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Gázolaj-támogatás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink