hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kosztosokat fogad? A konyhatündéreknek is kell adózniuk

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Nemrégiben indult Budapesten, egy internetes innováció, a Yummber közösségi vendéglátó rendszer, amelynek lényege, hogy saját otthonukban összehozza a hobbi főzőcskézőket és a Yummberen keresztül bejelentkező, házias kosztra éhes vendégeket.

A rendszer úgy működik, hogy az, aki szakácsként regisztrál a Yummberbe, a menüt – ami akár két adag aznapi maradék lecsó is lehet – az általa jónak látott áron legkésőbb az adott napon töltheti fel a rendszerbe. Ha akadnak jelentkezők, a botcsinálta séf eldöntheti, hogy közülük mikor és kit szeretne vendégül látni. Csak kattintania kell a kiválasztott gasztro-kalandornál a „JÖHET” gombra, és máris teríthet akár a konyhaasztal sarkán.

Az ételért járó fizetséget közvetlenül fogyasztás után a vendég által megadott bankkártyáról vonja le a rendszer. A vendéglátók keresetüket a következő hét meghatározott napján kapják meg. A Yummber akkor is fizet, ha valami miatt a megszabott árat a jóllakott vendégtől nem tudja azonnal beszedni.

A Yummber a szakácsoktól – a vendégek minősítésétől függően – 15–20 százalékos jutalékot szed (a jó értékelést kapók kevesebbet fizetnek). A kaják árszabása teljesen szabad, a Yummber nem szól bele.

Sokan lelkesen üdvözlik az elhíresült uber-taxi mintájára hajazó nem éppen egyedülálló kezdeményezést. Az ötletgazda szerint „A társadalom nyitott a változásra és nyitott egy úgynevezett intelligensebb, erősen bizalom alapú rendszer használatára”. Arról beszél, hogy „visszatérünk a hagyományokhoz a modern kor eszközeit és lehetőségeit kiaknázva. Ha minden jól megy, kevesebb lesz a kidobott étel, egyre jobban főznek a háziasszonyok és sok ember kiegészítő pénzkeresethez jut, az enni szerető vendégek pedig még többféle lehetőséget kipróbálhatnak és étterembe is még tudatosabban járhatnak. Megállapíthatják, hogy Erzsikénél jobb volt a túrógombóc, de az is lehet, hogy éppen azért fogja értékelni az innovatív túrógombócot egy jó étteremben, mert Erzsi néninél újra beleszeretett a túrógombócba.”

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen adózási szabályokat kell figyelembe venni kosztosok fogadása esetén!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink