hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevesebb ellenőrzés, milliárdokkal több adóbevétel – jobban céloztak

  • MTI/Adózóna

A francia adóhivatal 21,5 milliárd euró utólagos adót állapított meg tavaly annak ellenére, hogy csökkent az ellenőrzések száma – jelentette be Michel Sapin francia pénzügyminiszter csütörtökön.

A 2014-es évhez képest 1,9 milliárd euróval több utólagos adót állapítottak meg. Az emelkedés az adóhivatal által ténylegesen beszedett összegekre is vonatkozik, amelyek 17 százalékkal, 12,2 milliárd euróra emelkedtek – hívta fel a figyelmet a tárca. Ez az összeg meghaladja az igazságügyi vagy a kulturális tárca költségvetését, és megfelel annak az összegnek, amelyet a belügyminisztérium költ el a franciák biztonságára.

A hivatalos adatok szerint az adóellenőrzések száma 2015-ben csökkent, a korábbi 51 470-ről 50 168-ra. Ez arra utal, hogy az ellenőrzések célzottabbakká váltak, és a legjelentősebb hiányosságokra irányulnak – jelezte a tárca.

A francia adóhivatalban ötszáz adóellenőr csak a külföldre menekülni próbáló vállalatokat figyeli, így a legnagyobb emelkedést a társasági adóbevételek mutatták, mintegy egymilliárd eurós összegben.

Ki kell mondani, hogy a digitális multinacionális nagyvállalatoknak sikerül leginkább kimenekülniük az adófizetési kötelezettség alól. Fontos megemlíteni, hogy Franciaországban nem lehet egyezkedni. Csak az adótörvényt alkalmazzuk – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

A forgalmi adóval történő csalás a pénzügyminisztérium szerint évente mintegy 14 milliárd eurós bevételkiesést okoz az államnak, az adócsalás általában egyes becslések szerint elérheti a 60-80 milliárd eurót.

Az adórendezések fele tavaly a vállalatoknak volt köszönhető, amelyek kifizették a forgalmi adótartozásaikat, elsősorban a vendéglátásban, az építőiparban és az internetes kereskedelemben.

A pénzügyminisztériumnak sikerült 9 ezer külföldi számlával rendelkező egyéni adózót is meggyőznie arról, hogy hozza vissza Franciaországba a megtakarításait. Ebből mintegy 2,6 milliárd bevételre tett szert a francia állam.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink