hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hibajavítóval tüntették el az áfát

  • adozona.hu

Jellemzően borral kereskedtek és fuvarozással foglalkoztak azok a gazdasági társaságok, amelyek a bevallásaikban szereplő áfát hibajavítóról és relékről szóló fiktív számlákkal csökkentették. A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a mintegy kettőszázmillió forint kárt okozó bűnszervezetet felszámolták és vádemelést javasolnak velük szemben.

A gyanú szerint a bűnszervezet nemcsak a hozzájuk köthető cégeknek, hanem más társaságoknak is biztosított hamis iratokat. A hibajavítóról és járművekhez használható relékről kiállított, valótlan dokumentumok előállításához magyar, szlovák, lengyel, és cseh cégeket használtak. Az iratokon hazai beszerzést és jellemzően külföldi értékesítést színleltek, hogy az áfabevallásaikban szereplő adót csökkentsék.

Az igazságügyi szakértői vélemény olyan esetre is rávilágított, amikor a készletet még be sem szerezték, de a fiktív számlák szerint már el is adták.

Amikor a nyomozók házkutatás céljából megjelentek az egyik helyszínen, az ott tartózkodó férfi egy hátsó ajtón távozva, elbújt a kertvégi bokrok között. Az elrejtőzéssel a házkutatást nem akadályozta volna meg, mivel a pénzügyi nyomozók hatósági tanú jelenlétében bejuthattak volna a házba. Erre viszont nem volt szükség, mert a férfi előbújt a rejtekhelyről, hogy cigarettát vegyen, de a nyomozók azonnal elfogták. A férfi lakásán és további egyéb helyszíneken lefoglalták a bűncselekmény bizonyítékait.

A bűnszervezet vezetője és öt társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, míg további öt személy ellen költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek a nyomozás befejezése után. A gyanúsítottaknak hamis magánokirat felhasználása miatt is felelniük kell.

A bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt akár tizenhat évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink