hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elcsúsztak az olajon, 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el

  • MTI/Adózóna

A 2015 elején indult „étolajas” ügyben a jelenlegi adatok szerint 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – hangzott el a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

Varga Sándor pénzügyőr alezredes, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezető-helyettese elmondta: egy étolajjal üzletelő 28 tagú bűnszervezetre csaptak le a NAV pénzügyi nyomozói. A gyanú szerint egy étolajgyártással foglalkozó gazdasági társaság vezetője a bűnszervezettől szerezte be fiktív számláit. A bűnszervezet az Európai Unió területéről vásárolta az étolajat, majd magyar cégekből álló számlaláncokon futtatta keresztül és számlázta az étolajgyártó részére.

Az áru azonban a számláktól eltérően Romániából, Bulgáriából, Szlovákiából és Horvátországból egyenesen az étolajgyárba érkezett a piaci árnál 10-15 százalékkal olcsóbban – közölte.

Hozzátette: az üzemet később értékesítették, a befolyó összeget a férfi, a felesége, valamint 25 éves fiuk svájci, osztrák és magyar bankszámláin helyezték el. Amikor a pénzügyi nyomozók az ételolajgyár vezetőjét őrizetbe vették, felesége megpróbálta a magyar és osztrák bankszámlákon levő összegeket elutalni, de ezt a hatóságok, pénzügyi nyomozók megakadályozták – jegyezte meg.

A felderítésben a svájci és osztrák kollégákkal, valamint a román, szlovák, horvát, ukrán, szerb, macedón hatóságokkal is felvették a kapcsolatot. Az ügynek 28 gyanúsítottja van, három ember ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 20 évig terjedő, pénzmosásért akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink