hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsalás – a NAV főigazgatója nem tartotta szükségesnek az ellenőrzést

  • hvg.hu

Az Átlátszó újabb dokumentumot közölt, ami alapján úgy tűnik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főigazgatója megtagadott egy vizsgálatot, amely miatt nem sikerült felderíteni egy áfacsaló „cukros” céghálózatot.

Újabb konkrét eset igazolja, hogy a NAV főigazgatója vizsgálatot akadályozott – írja az Átlátszó. Az  oknyomozó portál azt állítja, egy újabb birtokába került dokumentum bizonyítja, hogy Somos Katalin, a Kiemelt Ügyek Igazgatóságát (KÜIG) irányító főigazgató személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros” céghálózatot, amelynek egyik tagja egy évek óta számlagyárként működő társaság volt. A dokumentumot közzétették a portálon.

Nem volt indokolt az ellenőrzés

A KÜIG revizorai 2010 októberében fordultak kérelemmel a főigazgatóhoz a román adóhatóság megkeresése nyomán. A románok szerint két magyar cég, az Alavita Kft. és a Bender-Log Kft. egy fiktív román cég, az Alin World s.r.l. részére értékesített (papíron) magyar társaságoktól vásárolt cukrot. Mint arról korábban beszámoltunk, ez az áfacsalás jellemző módja: miután papíron külföldre szállítják az árut, vissza lehet utána igényelni az áfát, miközben a tényleges áru – eltűnő cégek közbeiktatásával – az áfa megfizetése nélkül kerül a hazai áruházláncok polcaira.

Az ügyletben szerepet játszó magyar cégek egy részénél ekkor már vizsgálat folyt az  Átlátszó információi szerint. Mindezek alapján a KÜIG engedélyt kért a két társaság 2009 második negyedévi bevallásainak utólagos ellenőrzésére. A főigazgató azonban 2011-ben megtagadta az engedélyt, arra hivatkozva, hogy az ügylet volumene (14 millió forintról volt szó) nem teszi indokolttá a központosított ellenőrzést. Pedig a szereplők nem kispályás játékosok voltak: az Alavita Kft. 2009-2010-ben 1,5 milliárd forint bevételt ért el, néhány milliós veszteség mellett. A cég ellen 2012 óta végrehajtást folytat a NAV, és nem találja sem a céget, sem a képviselőjét.

A kapcsolódó cégeket sem vizsgálhatták

Somos Katalin főigazgató nem engedélyezte több kapcsolódó cég vizsgálatát sem, arra hivatkozva, hogy „(…) a várható megállapítások nem képviselnek olyan nagyságrendet, mely a költségvetés bevételi érdekeit különösen veszélyeztetné”. A cégek tulajdonosai és ügyvezetői ellen nem indult eljárás – vizsgálat híján pedig a hálózatok mögött állóknak még a közelébe sem jutott a a hatóság. A cégek csődbe mentek, a pénz eltűnt, a cukros befektetők pedig azóta más cégekkel és más szektorokban kamatoztatják a tőkéjüket.
A teljes cikket itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink