További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kedvezményes lakásépítési áfa fenntartását javasolják a szakértők

  • MTI

A kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) fenntartása szükséges a bővülő lakásépítési teljesítmény folytatódásához az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatait értékelték.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője idén és jövőre jelentős lakásátadási hullámra számít, de úgy látja, szükséges lenne a kedvezményes lakásáfa határidejének meghosszabbítása, mert 2019 végére tetőzhetnek a lakásátadások, 2020-tól pedig jelentősen visszaeshetnek.

A bizonytalanságot tükrözi, hogy tavaly az utolsó negyedévben már megtorpant az építési engedélyek számának növekedése mutatott rá.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője, Párdi Zsófia is sürgetőnek nevezte a kedvezményes áfa határidő-meghosszabbításának bejelentését, vagy más, azzal egyenértékű megoldás bevezetését.

Egy nagyobb beruházási projekt átfutási ideje legalább másfél év, így ahhoz, hogy ne torpanjon meg a lakásépítések üteme, minél előbb tájékoztatást kellene kapnia az ágazatnak a 2020-ban életbe lépő szabályozási környezetről jelezte.

Az OTP Ingatlanpont elemzése szerint is kitart a lakásépítési lendület 2019-ig, de ha 2020-tól újra 27 százalékra emelkedik az új lakások áfája, az további áremelkedést generál.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatáscsomagra, akkor ajándéksorsoláson is részt vesz, ahol a nyaralás kellékeit is megnyerheti: az előfizetők és hosszabbítók között kisorsolunk 10 db kozmetikai ajándékcsomagot, 10 db vidám nyári hűtőtáskát és 10 db 5000 Ft-os JYSK vásárlási utalványt. Az akció feltételei a 2018. június 1-től 2018. július 17-ig megrendelt, és 2018. július 26-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Jövedéki adó – sörértékesítés

Adózóna.hu szerkesztőség

kérdések és válaszok

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Jogviszony tisztázása

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel
2018 június
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X