hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szorongatja a NAV az UBER-sofőröket, noha kedvelhetné is őket

  • dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó

Sokat hallhattunk mostanában a taxis-uberes vitáról, arról azonban kevesebbet, hogy a NAV operatív osztálya vizsgálat alá vonta az összes Uber-sofőrt, aminek végeredménye majdnem minden ügyben 200 ezer forintos adóbírság lett. De ez csak a kezdet volt. Tapasztalatok szerint az operatív ellenőrzések után elrendelte az adóhatóság a korábban lefülelt Uber-sofőrök bevallásainak utólagos vizsgálatát is.

Ennek oka, hogy a sofőrök általában magánszemélyként szállították az utasokat, egyéni vállalkozás vagy cég alapítása nélkül. Mivel üzletszerű gazdasági tevékenységet ebben a formában magánszemély nem folytathat, ezért súlyos összegeket fizethetnek az az uberesek az eljárások végén. Legalábbis a NAV reményei szerint.

Első körben a NAV operatív osztálya próbavásárlás keretében személyszállítás-szolgáltatást vett igénybe UBER-sofőröktől.  Ezt követően a gépkocsik vezetői ellen adóellenőrzések indultak. 2015-ben még nem volt jogilag tisztázott, hogy ezt a tevékenységet hogyan, és miként végezhetik, így a fuvarozók többsége magánszemélyként uberezett, amikor is a szolgáltató levonta a maga jutalékát, a fennmaradó összeget pedig átutalta a sofőröknek.

Az adóellenőrzések során a NAV megállapította, hogy a gépkocsivezetők adószám, bejelentés nélkül, üzletszerűen, a saját nevükben, bevételszerzés céljából végezték a fuvarozást. Így már látható volt, hogy bevallások utólagos, átfogó vizsgálatát is az UBER-sofőrök nyakába varr a NAV a 2015. évre.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből kiderül, hogyan fuvarozhatnak az UBER-sofőrök, és miért könnyebb őket a NAV-nak ellenőrznie.

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink