hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV: fellebbezés helyett négyszázan a bírságfelezést választották

  • MTI

Az idén bevezetett feltételes adóbírság-kedvezménynek köszönhetően, amely az adóhátralék azonnali rendezésére ösztönzi az érintetteket, eddig több mint 4,9 milliárd forint folyt be az állami költségvetésbe – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

A kedvezmény értelmében ha az adózó lemond a fellebbezési jogáról és elfogadja a NAV adókülönbözetről szóló határozatát, az adóhátralékát pedig a megadott határidőig befizeti az államkasszába, akkor az adóhátralék megállapítása miatt kiszabott adóbírságnak csak a felét kell megfizetnie.

Az adóhivatal adatai szerint május végéig 403 adózó mondott le fellebbezési jogáról az első fokú határozattal szemben, és összesen 4 milliárd 719 millió forint adókülönbözetet, valamint 221 millió forint szankciós kötelezettséget rendeztek is. Azok, akik teljesítették az adóbírság-kedvezmény feltételeit, automatikusan mentesültek 504 millió forint adóbírság megfizetésétől – tették hozzá.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy ha ezzel a lehetőséggel nem él az adózó, a jogszabály csak kivételes méltánylást érdemlő körülmény fennállásakor engedi az adóbírság mérséklését, a bevétel-eltitkolásánál vagy hamis bizonylatok esetén erre egyáltalán nincs lehetőség.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ázsiós tőkeemelés

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink