hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Letartóztatták a több százmilliós kárt okozó fakereskedőket

  • MTI

Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói. Négy embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.

Egy debreceni bűnözői csoport Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából szerzett be nagy mennyiségű fenyő fűrészárut, amelyet elsősorban tüzépeseknek értékesített – közölte Simon Béla, a NAV térségi sajtóreferense az MTI-vel.

Könyvelésükben úgy tüntették fel a beszerzést, mintha több magyar cégtől vásároltak volna. A bűnszervezet vezetője jó néhány magyar, stróman vezette céget irányított a háttérből. Miután egy-egy cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság vagy felszámolta, vagy a tulajdonosok ukrán személyekre ruházták át a céget. Nem fizettek sem áfát, sem egyéb adót a bevétel után. Mintegy 100 millió forintot csaltak el, amihez valótlan számlákat is felhasználtak.

Több mint százmillió forint kárt okozott az állami költségvetésnek az a vállalkozó is, aki évek óta az unióból behozott fűrészárut és tűzifát értékesített adóelkerülő magyar cégeken keresztül. Az árut minimális haszonnal adta tovább tüzépeseknek és nagykereskedőknek. A számlaláncolatban az áfát mindenki "megspórolta", az értékesítéseket fiktív beszerzésekkel párosították.

A pénzügyi nyomozók a rajtaütés napján pénzügyőrök támogatásával az Észak-alföldi régióban, valamint Budapesten egyszerre 35 helyszínen tartottak házkutatásokat és tanúkat hallgattak ki. Az akciókban hamis számlatömböket, bélyegzőket és számítógépeket, valamint az ekáer adatai segítségével öt kamionnyi árut is lefoglaltak.

Öt embert előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak, egy személy ellen pedig körözést rendeltek el. A költségvetésnek okozott kár enyhítésére százmillió forintot meghaladó értékben zároltak ingatlanokat és bankszámlákat, valamint készpénzt és nagyobb értékű autókat is lefoglaltak.

A kihallgatott gyanúsítottak közül négy férfi előzetes letartóztatásban van. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt akár húsz évig tartó szabadságvesztés is kiszabható – jelezte a NAV sajtóreferense.

Az adózás rendjének 2018-as változásairól, és annak az adóellenőrzésre gyakorolt hatásáról bővebben olvashat a 2018. februárjában megjelent kiadványunkban, amelyet a HVG Kiadó webshopjában kiadói kedvezménnyel vásárolhat meg.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink