hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lecsaptak a NAV-ellenőrök! Hamis szoftvereket, eszközöket találtak

  • adozona.hu

Több szabálytalanságot is feltártak egy Győr-Moson-Sopron megyei autószerelő műhelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei. Nem kaptak nyugtát a próbavásárlásról, továbbá szerzői jogok és iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt több eszközt lefoglaltak és feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál. Az okozott kár megközelíti a nyolcmillió forintot.

Az autószerelőnél először az adóellenőrök vettek igénybe diagnosztikai szolgáltatást, azonban nyugtát nem kaptak. Ezután a pénzügyőrök vizsgálták át a műhely irodáját, ahol két laptopot találtak, rajtuk különféle autódiagnosztikai szoftverekket – számolt be az ellenőrzésről a NAV.

A programok eredetéről a műhely tulajdonosa semmilyen igazolást, okmányt nem tudott bemutatni, és az eredeti telepítő lemez sem volt meg. Az irodában talált táskában volt még egy Mercedes gépkocsikhoz használható diagnosztikai eszköz és egy kábelszett.

Az ellenőrzésen részt vett a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakértője, és megállapította, hogy a szoftverekhez nincs a jogtulajdonosok által kiállított engedély, a diagnosztikai eszköz és a kábelszett pedig hamisítvány.

A szerzői jogok megsértésével 7 millió 300 ezer, az iparjogvédelmi jogok megsértésével pedig mintegy 500 ezer forint kárt okoztak az elkövetők. A nyugtaadás elmulasztása miatt 250 ezer forint bírság kiszabása várható.

A pénzügyőrök az illegális szoftvereket tartalmazó két laptopot és a diagnosztikai eszközt a kábelszettel együtt lefoglalták, és szerzői jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink