hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Könnyebbség félmillió adósnak – ingyen kérheti

  • adozona.hu

Több mint félmillió magánszemély élhet 2016. július 1-jétől az egyszerűsített részletfizetés lehetőségével. Akinek legfeljebb 200 ezer forint adótartozása van, az évente egyszer 6 havi pótlékmentes részletben törleszthet, amennyiben ezt kéri a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. A kérelem költségmentes – derül ki az NGM közleményéből.

A gyakorlatban annak a magánszemélynek, akinek legfeljebb 200 ezer forint adótartozása van, elegendő benyújtania egy kérelmet. Ebben lényegében két adatot kell feltüntetni: az adóazonosító jelet, illetve azt, hogy hány havi részletben törlesztene a magánszemély. Az egyszerűsítésnek köszönhetően tehát az érintetteknek nem kell több oldalas adatlapot kitölteniük, valamint a megélhetési költségeikről igazolásokat gyűjteniük.

Ügyfélkapuval rendelkezők a legkényelmesebben, akár otthonról – a FAM01-es nyomtatványon – is kérhetik a kedvezményt. A kitöltött nyomtatványt természetesen postán is fel lehet adni, vagy személyesen is be lehet vinni a legközelebbi ügyfélszolgálatra. De elég egy egyszerű kérés, amelyet akár az ügyfélszolgálaton szóban is meg lehet tenni. (Az ügyfélszolgálatok most pénteken – a köztisztviselők napjára tekintettel – zárva lesznek.)

A NAV határozatot hoz, amelyben gyakorlatilag a kérelmet önti okirati formába. Tekintettel arra, hogy ebben szerepel az, hogy mikor és pontosan mennyit kell fizetni, érdemes fél évig jól megőrizni a határozatot, vagy rögtön ez alapján beállítani a banki átutalást. Ha ugyanis valaki az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a részletfizetési kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben a hivatal a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel.

A kormány egyik legfontosabb célkitűzése a bürokrácia csökkentése, amely az adózásban is maximálisan érvényesül. Július 1-jétől az egyszerűsített részletfizetés több mint félmillió magánszemélynek biztosít jelentős könnyebbséget. 2017-től megvalósul a lakosság teljes adó-adminisztrácómentessége, hiszen jövőre már senkinek nem kell számot adni megszerzett jövedelméről; az szja-bevallásokat a NAV tölti ki.

OLVASSON TÖBBET A 2017-ES VÁLTOZÁSOKRÓL itt!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink