Huszonötmillió forintba is kerülhet a cégnek az elhagyott számlatömb
Albert Einstein mára már szállóigévé vált frázisa, miszerint „két biztos dolog van az életben: a halál és az adó” talán a jelenkori Magyarországon aktuálisabb, mint ezelőtt bármikor. Minden év első harmadában világot látnak az adóhatóság ellenőrzési és egyéb irányelvei, melyekben oldalakon keresztül taglalja a jelenkori adóigazgatási eljárás ügyfélbarát jellegét, valamint az adóhivatal „szolgáltató” minőségét. Ezzel szemben a 2012-es adótörvény-változásokba belelapozva szigorodó bírságokról, növekvő számú adókról és adókötelezettségekről, valamint az adóhivatal bővülő jog- és hatásköréről tájékozódhattunk.
Rengeteg értekezés jelent meg az utóbbi fél évben az adózás rendjéről szóló 2003. évi törvény XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 2012. január 1-jén bekövetkezett változásaival kapcsolatban, most olyan „apróbb” módosításokra hívjuk fel a figyelmet, melyek jól bizonyítják, hogy az „ördög mindig a részletekben rejlik”.
Lássunk néhány példát:
- Ön szerint a hatályos adózási jogszabályok alapján elképzelhető-e, hogy úgy folytassanak le cégénél adóellenőrzést, és állapítsanak meg adókülönbözetet, hogy Ön, mint vezető még csak nem is tud róla?
- Továbbá kerülhet-e 25 millió forintba Önnek egy elhagyott számlatömb, függetlenül attól, hogy a cégének árbevétele esetleg több év alatt sem éri el ezt az összeget?
A folytatáshoz előfizetés szükséges
Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!
Adózóna.hu
365 napos Adózóna előfizetés
12 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 10 392 Ft + áfa
Adózóna Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
16 490 Ft + áfa(22 170 Ft + áfa helyett*)
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
Céginformáció Max-csomag
365 napos Adózóna előfizetés
2013-as HVG ADÓ és TB különszám
10 db céginfor-
máció-lekérdezés
19 490 Ft + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » 10 darab tetszőleges vállalkozás adatát tekintheti meg a Bisnode PartnerControl döntéstámogató céginformáció-szolgáltató rendszerében.
- » 2013-as HVG ADÓ különszám
- » 2013-as HVG TB különszám
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár



Hozzászólások (0)