hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyorsítania kell a NAV-nak, ha büntetni akarja a jogszerűtlenül adózókat

  • MTI
2

Szigorúbbá váltak az adóeljárási határidőkre vonatkozó szabályok az adóhatóság és az adózók számára is – hívta fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég.

Elemzésükben kiemelték: az adóhatóságnak be kell tartania a határozathozatalra vonatkozó határidőket, mert ha elmulasztja azokat, akkor már nem lesz módja adóbírság kiszabására.

A tájékoztatás szerint a változás a Kúria egyik őszi döntéséhez kapcsolódik. Ekkor hoztak határozatot egy utólagos áfaellenőrzés ügyében, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jegyzőkönyv átadását követően 200 nappal hozott határozatot. A Kúria szerint azonban alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő letelte után ne lehessen szankciót kiszabni.

A döntés ugyanakkor nem befolyásolja az adókülönbözet befizetésére vonatkozó kötelezettséget, azaz a jogszerűtlenül adózó cég az adókülönbözet és az azt terhelő kamat megfizetésére továbbra is kötelezve lesz.

H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója szerint kérdéses ugyanakkor, hogy a Kúria döntése hatással lesz-e a múltban kivetett, ám határidőn túli szankciókra; nem tisztázott, hogy lesz-e lehetősége az adózóknak töröltetni a korábban így felmerült adóbírságokat.

Az adótanácsadó kiemelte azt is: változott a határidő számítása, adózói észrevétel esetén a 60 napos határidő csak az észrevétel beérkezésétől indul. Ha az adózó reagálna az adóellenőrzést lezáró jegyzőkönyvre, az észrevétel benyújtására 30 napja van, és ez már jogvesztő határidő.           

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
pp528

Lehet, hogy egyedi az ítélet, de az azt megalapozó alkotmánybírósági határozat nem az. Úgy gondolom, a Kúria ebben a döntésben konkrét ügyben alkalmazta az Alkotmánybíróság határozatát, és csak remélni lehet, hogy a NAV szakemberei és az ügyekben ítélkező bírók is így gondolják.

Ruszin Zsolt

Egyedi ítélet. Nem jogegységi. Majd 4-5 év múlva lesz jogegységi, vagy jogszabályi előírás, amikor a NAV már simán be tudja tartani az ellenőrzési határidőket, mint Big Brother. Addig meg megy majd az okoskodás, a NAV meg rutinosan bírságol majd akkor is, ha elkésik.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink