hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fiktív utakon járatták az árut, hatvan cég vett részt az adócsalásban

  • MTI

Vasipari termékek forgalmazására szakosodott bűnszervezetet leplezett le az adóhatóság, a cégek jogosulatlan áfa-visszaigényléssel hárommilliárd forintos kárt okoztak a magyar költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója a Debrecenben tartott sajtótájékoztatón.

Lengyel Tibor elmondta: az egy évig tartó felderítő munka május 11-én zárult le, az érintett cégeket egy debreceni férfi irányította.
Az eddig beszerzett nyomozati eredmény szerint a bűnszervezet ismert módszerrel dolgozott, Szlovákiából vasipari termékeket, szerszámgépeket, alkatrészeket szereztek be, majd Magyarországon, stróman cégeken keresztül, számlázási láncokon átfuttatva kedvező áron adták tovább a végfelvásárlóknak, akik 15 százalékkal kedvezőbb áron jutottak a termékekhez. A bűnszervezet papíron többször is betette a körforgásba az árut, amely után jogosulatlanul visszaigényelték az áfát, ténylegesen azonban azt a kamionok egyenesen a szervezethez tartozó cégek debreceni telephelyére szállították, ahonnan tüzépekhez, építőipari vállalkozásokhoz jutott el – részletezte a bűnügyi igazgató.  

Lengyel Tibor elmondta még, hogy a bűnszervezetben elkövetett gazdasági csalásban mintegy 60 cég vett részt. A pénzügyi nyomozók által szervezett akcióban öt megyében – Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Csongrád és Fejér – 40 helyszínén 180 nyomozó, pénzügyőr, adórevizor vett részt. Az egyik budapesti irodában 11 személy nevére kiállított hamis román személyi igazolványt, jogosítványt és adókártyát foglaltak le. Elkoboztak még 25 darab bankkártyát is. Lefoglaltak öt mikrobusznyi iratot és 20 számítógépet is.

Az MTI kérdésére Lengyel Tibor elmondta: az okozott kár nagy valószínűséggel megtérül, hiszen nagyértékű ingatlanokat, vagyontárgyakat, bankszámlákat, gépkocsikat zároltak közel hárommilliárd forint értékben. Eddig nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül ötöt a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Czinege Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának főigazgatója az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy a nyomozásban nagy segítségükre volt az év elején bevezett ekáer, amelynek köszönhetően nyomon követhető az áruk mozgása. Az elektronikus árumozgás és árueredet ellenőrző rendszer eredményeként az év eddig eltelt időszakában 40 százalékkal nőttek a régióban költségvetési bevételek – jelentette be a főigazgató.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink