hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Feketén foglalkoztat munkavállalókat a munkaadója? Itt megnézheti!

  • adozona.hu

Csaknem ötezer adózó szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentetlen alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozások legfrissebb listáján.

Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

2015. január 1-jén megváltoztak a rendezett munkaügyi kapcsolatok szabályai. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet (Ávr.) 82. § (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében a közzétett adózók közül kizárólag az nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

A legfrissebb listát itt nézheti meg!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink