hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyit lehet spórolni az NGM szerint, ha a NAV készíti a bevallásokat

  • MTI

Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás – közölte Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Elsőként a jövedéki adó bevallását készítené el a vállalkozások számára az adóhatóság, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. Ezután következhet az általános forgalmi adó, valamint a járulékterhek bevallásának elkészítése – sorolta az államtitkár. A vállalkozások a becslések szerint mintegy 5 munkanapot spórolhatnak évente, ha elektronikus úton és nem papíralapon készülnek a bevallások, ehhez jön még az a megtakarítás, ha mindezt az adóhatóság végzi az adózó helyett – tette hozzá.

Az új rendszer bevezetésénél – amely főként a vállalkozásokat érintené – a személyijövedelemadó-bevallás tapasztalatait is felhasználná a NAV. Természetesen az adózó mindig ellenőrizhetné, hogy az adóhatóság által használt adatok helyesek-e, és az elkészült bevallást is neki kell jóváhagynia – mondta.

Az új bevallási rendszer a helyettes államtitkár szerint már 2019-től elindulhatna a jövedékiadó-bevallással, amihez főként informatikai fejlesztések szükségesek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink