hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Arattak az ekáerrel

  • MTI

Az év első öt hónapjában 7 százalékkal, 84 milliárd forinttal nőtt az áfabevétel és ebben a gazdasági növekedés, az online pénztárgépek használata mellett szerepe volt az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrzési rendszernek (ekáer) is – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Az idei költségvetés 60 milliárd forint többlet áfabevétellel számol az ekáer működésének hatásából, és ez nagy valószínűséggel befolyik az államkasszába – válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.

A sajtótájékoztató annak a nemzetközi konferenciának a szünetében volt, amelyen a visegrádi négyek mellett részt vett Nagy-Britannia és Finnország képviselője is. Jelenleg ezek az országok érdeklődnek intenzíven az ekáer tapasztalatai iránt, ezért az újabb fejleményekről ősszel szintén rendeznek egy hasonló konferenciát – mondta Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szakfőigazgatója a tájékoztatón.

Új korszak kezdődött a magyar adórendszerben azzal, hogy nem új adónemeket, továbbá nem a meglévő adók emelését szorgalmazza a kormány, hanem a meglévő adókat kívánja hatékonyabban beszedni. Ennek egyik eszköze az ekáer is – mondta Pankucsi Zoltán.

Eddig 47 ezer cég regisztrált a rendszerben és 5,3 millió bejelentés érkezett, vagyis ennyi tranzakció jutott az adózóktól a hatóság tudomására – ismertette. Hozzátette: még azelőtt szűrik ki a rendszerrel az adócsalókat, hogy kár érné a költségvetést. Több iparág – például az acélipar, a mezőgazdaságban pedig a zöldségkereskedelem – kifehérítésében segített már eddig is az ekáer.

Az ekáer célja, hogy javítsa a jogkövető adózók pozícióját, vagyis hogy ne kerüljenek versenyhátrányba az adócsalókkal szemben, továbbá a jogkövető adózói magatartást is segíti – erről Sinkáné Csendes Ágnes beszélt a tájékoztatón. A NAV gyorsan reagálhat a jogsértésre, az ellenőrzések célja egyrészt az ekáer kötelezettség teljesítése, másrészt a közölt adatok valódiságának az ellenőrzése – tette hozzá a szakfőigazgató, aki kitért arra is, hogy a kockázati profilok kialakítása során érdemes a felrakó és a lerakó helyeket ellenőrizni, főleg ha ezek nem azonosak az ekáerbe bejelentő cég telephelyeivel. Végül az utólagos ellenőrzéseket főleg akkor folytatják le, ha az ekáerben szereplő cég nem tesz áfa-bevallást.

Az egyenruhás ellenőrök mögött egy adatelemző csapat működik, az ellenőrzések száma – a közúti és a telephelyi ellenőrzésekkel együtt – havi 20 ezer, mondta Szabó Károly, a NAV vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója. Miután elvárás, hogy ne zavarják a gazdaság működését, elsősorban a telephelyeken végzik az ellenőrzéseket. Az év elejétől 5 ezer esetben állapították meg a szállítmány magas kockázatát, és ugyanennyi volt a jogsértések száma is – tette hozzá a szakfőigazgató, kiemelve azt, hogy – szintén januártól – 40 ezer ügyfél kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba. Ez az egy évvel korábbinak több mint háromszorosa, és a növekedést a vele járó egyszerűbb ekáer eljárás indokolja.

Szabó Károly az eddigi eredményekből arra következtetett, hogy több uniós tagállam is átveszi az ekáer rendszert.

Itt mindent megtudhat az ekáerről!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink