hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Agyő, agresszív adóelkerülés! Zárulnak a kiskapuk a multik előtt

  • adozona.hu

Bezárhatja a kiskapukat a multik adóelkerülési gyakorlata előtt az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényjavaslat, amelyet mai ülésén tárgyal a parlament – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A nagyvállalatok agresszív adótervezése, adóelkerülése uniós becslés szerint legalább évi 50-70 milliárd euróval károsítja a tagállamok költségvetését – állítja a tárca.

A törvényjavaslat jelentéstételi kötelezettséget ír elő azokra a multinacionális vállalatcsoportokra, amelyek csoportszintű éves árbevétele meghaladja a 750 millió eurót.

A majd’ 60 országból érkező adatoknak köszönhetően – amelyek egyebek mellett tartalmazzák a munkavállalók számát, a bevételt, a nyereségadót, a globális szintű jövedelemallokációt – az adóhivatalok pontosan fel tudják mérni a szokásos piaci ár megállapításával, az adóalap-csökkentéssel és profitátcsoportosítással kapcsolatos kockázatokat. Az adatok cseréjével jelentősen nőhet a tagállamok adóbevétele is, megszűnhet a multik eddigi agresszív adótervezési gyakorlata – véli az NGM.

A törvénytervezet elfogadását követően a hatvan országból beérkező adatokkal az adóhivatal kockázatelemzői még pontosabban ki tudják majd szűrni, melyik multicégnél pontosan mit érdemes vizsgálni.

A közlemény szerint eredményesek a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek és a transzferárakra vonatkozó ellenőrzések. Az elmúlt két évben 1650 ellenőrzés fejeződött be, ezek mintegy 85 százaléka tárt fel hiányosságot, és több mint 81 milliárd forint nettó adókülönbözetet.

A jövőben a transzferárakkal trükközők nemcsak a hatékony ellenőrzéssel, hanem azzal is számolhatnak, hogy a megállapodásnak köszönhetően naprakész és pontos adatai lesznek a multicég minden egyes leányvállalatáról a NAV-nak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink