hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adószakértők, adótanácsadók oktatják ingyen a jövő adózóit

  • adozona.hu

„A jövő tudatos adózói” címmel társadalmi felelősségvállalási programot indított a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete.

Tavaly novemberben tartotta meg első rendhagyó osztályfőnöki óráját a program keretében az Adótanácsadók Egyesülete. A szervezet önkéntesen jelentkező tagjai öt témában ingyenes előadásokat tartanak a programra jelentkező iskolákban, országszerte. Az egyesület célja, hogy tágabb társadalmi környezetére hatást gyakorolva javítsa az adózási morált – emelte ki a programot bemutató sajtótájékoztatón Zara László elnök.

A szervezet szeretne segítséget nyújtani a diákoknak a munka világába való belépésben, felkészíteni őket jogaikra és kötelességeikre, megértetni azokat a szabályokat, amelyekkel minden dolgozó-vállalkozó állampolgár előbb-utóbb találkozni fog. Siklós Márta, az egyesület alelnöke, a program ötletgazdája és korordinátora elmondta: a tematika és az előadások összeállításánál arra figyeltünk, hogy gyakorlatiasak legyünk, és nyelvileg, stílusban fogyasztható legyen a kamaszoknak, amit mondunk. Filmekkel, képekkel, érdekes adózási sztorikkal igyekszünk színessé és könnyedebbé tenni ezt a témát.

Az öt előadásból az első röviden foglalkozik a munkavállaláshoz kapcsolódó és a kezdő vállalkozói ismeretekkel, a második az adózás értelmét, hasznát, történetét tekinti át. A harmadik részletesebben vezet be a munkabér közterheinek rejtelmeibe, a negyedik a legális munkavállalás különböző formáival foglalkozik, az ötödik a vállalkozói ismereteket tekinti át részletesen. Mindegyik fejezet érinti az adminisztrációs feladatokat, például az ügyfélkapu használatát. Az előadásokban végig hangsúlyozzák az előadók, hogy adózni szükséges, mert csak akkor lehet fenntartható a társadalom, ha mindenki hozzájárul a közös költségekhez.

A szervezetből 25 önkéntes vállalta az órák megtartását. Az önkéntesek 12 településen élnek és dolgoznak, melynek vonzáskörzetében található iskolákba szívesen ellátogatnak. Már ezzel is csaknem országos lefedettségű a program, 11 településen már járt is a szervezet, egyebek között Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben és a főváros környéki településeken már elő is adtak.

Az egyesület igyekszik még több tagját arra ösztönözni, hogy vegyen részt a programban, hogy mindenhova eljuttathassák az ismereteket. Az előadások iránt eddig 45 iskola érdeklődött, 31-ben már jártak az egyesület önkéntesei. November óta 90 előadást tartottak több mint kétezer fiatalnak.

Az Adótanácsadók Egyesületének tagjai – mint minden szervezeti feladatukat, tisztségüket térítésmentesen látják el, így – ezt is társadalmi munkában, személyes elhivatottsággal végzik. A szervezet a beszedett tagdíjból fedezi az előadók utazási költségeit, így azok a tagok is hozzájárulnak a program megvalósításához, akik az oktatást egyelőre még nem vállalták.

Dr. Vágyi Ferenc, az egyesület elnökségi tagja, a program koordinátora kiemelte: hosszú távon az a cél, hogy minden középiskolába eljusson a program, de a 2017-18-as tanévben szeretnénk megháromszorozni az első év teljesítményét. Ezért várják az érdeklődő iskolák jelentkezését.

Azok, akiknél már járt a szervezet, hiánypótlónak nevezték a kezdeményezést, és jelezték, hogy szeretnék, ha többször is ellátogatna az egyesület az iskolájukba. Farkas Zoltán, a Magyar Hajózási Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményvezetője, az esemény vendéglátója szerint a kezdeményezés nagyon sokat segíthet a gyerekeknek kilépni a munka világába, és leveszi a pedagógusok válláról azt a terhet, hogy mélyreható ismeretek nélkül kelljen e területen támpontot adniuk a diákoknak.

Az érdeklődők jelentkezését az [email protected] e-mailcímen várja a szervezet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink