hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nekik tilos céget alapítani

  • adozona.hu

Az elmúlt évben 1673 esetben tagadta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – adóregisztrációs akadály fennállása miatt – az adószám kiadását. A 2015. évi adathoz képest (965) ez 73 százalékos növekedést jelent, és egyúttal jelzi, hogy az adóhatóság egyre alaposabban ellenőrzi a piacra lépő új vállalkozások kellő felkészültségét, anyagi és személyi hátterét.

Ilyen indokok miatt 2013 és 2016 között összesen 4783 vállalkozás megindítását akadályozta meg az adóhivatal. Emellett a magunk mögött hagyott négy esztendőben összesen 5930 esetben az adószám szankciós törlését azért rendelte el az adóhivatal, mert az érintett cégek külön felszólítás ellenére sem hárították el az adóregisztrációs akadályt – tájékoztat a feketelista.hu.

32 ezer cég érintett

A cégbíróságtól érkező adószámkérés teljesítését megelőzően az adóhatóság megvizsgálja a kérelmező „előéletét”. Megbizonyosodik arról, hogy a cég vezető tisztségviselői, az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal, valamint a minősített többségi befolyással rendelkező tagjai esetében nem állnak-e fenn olyan okok, amelyek kizárják, hogy a cég részére az adóhatóság adószámot állapítson meg. Aki a regisztrációs szűrőn fennakad, például kiderül róla, hogy korábbi cégét már csődbe vitte, nem kaphat adószámot. Ha pedig már működő cég vezetőjéről derül ki rovott múltja, cége adószámát törli az adóhivatal.

Az üzleti élet vezetői az adóregisztrációs eljárással három esetben találkozhatnak: cégalapításkor; ha a cég vezető tisztségviselője vagy a többségi befolyással rendelkező tag személye megváltozik; ha az eljárást az alapítani tervezett cég vezető tisztségviselője maga kéri. Az adóhivatal nyilvántartásában jelenleg 23 370 cégalapítástól eltiltott személy neve szerepel. Azoknak a cégeknek a száma pedig, ahol ennek a kétes hírű körnek a tagjai megjelentek, már meghaladja a 32 ezret.

Felszólítási rend

A NAV minden esetben alaposan ellenőrzi az adószámot és a kérelmező adózási „morálját” is. Amennyiben nem felel meg a törvényben meghatározott feltételeknek, az adóhatóság az adószám iránti kérelmét elutasítja, illetve – a már működő vállalkozás esetében – a fennálló akadály megszüntetésére szólítja fel a céget. Korábban a bevallási, illetve az adófizetési kötelezettség, valamint a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása volt az adószám-felfüggesztés legjellemzőbb oka.

A hatályos törvény jelen előírása szerint csak két eredménytelen felszólítás után lehet elrendelni az adószám-felfüggesztését. A beszámoló közzétételének elmulasztása esetén viszont már nem felfüggesztés, hanem az adószám törlése a szankció. A NAV ilyen esetben kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását is. Azonban erre is csak két eredménytelen felszólítás után kerülhet sor.

Az adószám-felfüggesztése, illetve szankciós törlése a céget nem mentesíti adóbevallási és adófizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az adószám megvonását követően az érintett cég nem vehet igénybe adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést és költségvetési támogatást.

Bővült a kimentési okok köre

Az adóhatóság a múlt évben „harmadolta” az adóregisztrációs értékhatárokat, és változtatott a cégvezetői vizsgálat előírásain is. Ez év elejétől pedig bővült az úgynevezett kimentési okok köre. Ez azt jelenti, hogy az adószám kiadását megtagadó adóhatósági határozat ellen az érintett cég fellebbezhet, a kisebbségi tulajdonosok pedig új kimentési lehetőségekkel élhetnek. Az adószámkiadási eljárás felfüggesztésének, elutasításának lehetőségét kiterjesztették a költségvetési szervek, az állami oktatási intézmények és a helyi önkormányzatok tulajdonlása miatt bekövetkezett adóregisztrációs akadályokra is.

Az adószám-felfüggesztéssel szankcionált vállalkozás nehéz helyzetbe sodorhatja üzleti partnereit is. A tapasztalatok szerint ugyanis az ilyen esetek nagy többsége felszámolással végződik. A megtérülés esélye tehát meglehetősen csekély. Amit megtehetünk, hogy ellenőrizzük a céget a nyilvántartásokban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink