hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

100 milliárd forint nyomában: így dolgoztak a NAV bűnüldőzői

  • adozona.hu

Összesen 6247 ismertté vált bűncselekmény gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást 2016-ban a NAV Bűnügyi Főigazgatósága (BFIG) és az irányítása alatt álló nyomozó szervek. A bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték, azaz az okozott kár 109,48 milliárd forint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A bűncselekmények 42 százaléka költségvetési csalás, de említésre méltó a csődbűncselekmény (10%), a számvitel rendjének megsértése (7%), az iparjogvédelmi jogok megsértése (5,3%), és az orgazdaság (4,6%) aránya is.

Az összesen 109,48 milliárd forint elkövetési értékből költségvetési csaláshoz 98,06 milliárd forint, iparvédelmi jogok megsértéséhez 885,96 millió forint, szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértéséhez 2,12 milliárd forint, orgazdasághoz 2,6 milliárd forint köthető.

Dohánytermékekre elkövetett bűncselekmények

az elmúlt évben 696 bűncselekmény kapcsán csaknem 187 millió szál dohányterméket foglaltak le a NAV munkatársai több, mint 6,78 milliárd forint értékben.

Magyarországon megjelentek olyan bűnözői csoportok, amelyek jelentős pénzt fektetnek be "cigarettagyárak" kiépítésébe. A NAV pénzügyi nyomozói 2016-ban két bűnszervezetet számoltak fel olyan ütemben, hogy egyetlen szál illegális dohánytermék sem kerülhetett forgalomba.

Új tapasztalat, hogy a szállítás a zöld határról átterelődött a nagyobb mennyiséget biztosítani képes kamionos forgalomra. Ennek egyik oka a déli határszakaszon felállított fizikai határzár és a fokozottabb hatósági jelenlét, valamint az ukrán határszakaszon a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozóinak elmúlt években kifejtett intenzív felderítő tevékenysége, amelynek köszönhetően húsz cigarettacsempész bűnszervezetet számoltak fel.

Vagyonbiztosítás

A folyamatban lévő büntetőeljárások kapcsán a vagyonbiztosítás összege (lefoglalás, önkéntes megtérítés együttesen) 33,49 milliárd forint. A nyomozati szakterület költségvetést károsító bűncselekmények kapcsán teljesített vagyonbiztosítása 35,77 százalék.

a nyomozók 2780 költségvetést károsító bűncselekményt derítettek fel 97,27 milliárd forint elkövetési értékben, az e körben teljesített vagyonbiztosítás 34,79 milliárd forint. Az új számítási mód szerinti vagyonbiztosítás nem tartalmazza a lefoglalt jövedéki termékek értékét, amely 6,78 milliárd forint volt.

Szervezetten elkövetett bűncselekmények

Taval összesen 31 bűnszervezetet és 23 bűnszövetséget sikerült felderíteni. Az 54 szervezetten elkövetett ügyhöz mintegy 39 milliárd forint elkövetési érték társult, ami csaknem másfélszerese a 2015-ös eredménynek.

Pénzmosás Elleni Információs Iroda

A pénzügyi információs egység 2016-ban a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása tárgyában 8786 szolgáltatók által – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (Pmt.) 23. paragrafusa alapján – beküldött bejelentést fogadott.

Az egység a határvámhivataloktól „cash control” tárgyában 245 tájékoztatást, külföldi pénzügyi információs egységektől 1421 megkeresést, tájékoztatást, választ, nyomozó hatóságoktól és egyéb szervektől 819 megkeresést fogadott, a Pmt. 25. paragrafusa alapján a felügyeletet ellátó szervektől 9 tájékoztatás érkezett.

Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLXXX. törvény (Kit.) 11. paragrafusa alapján 16 esetben érkezett értesítés az egység részére.

Az információs egység 593 esetben keresett meg külföldi pénzügyi információs partnert, 166 esetben adott tájékoztatást, 256 esetben válaszolt meg megkeresést. 402 alkalommal adta meg az előzetes hozzájárulást – információ-továbbítás céljából – külföldi pénzügyi információs egységnek.

 

Proaktív információ-továbbítás céljából 853 esetben 1729 bejelentést, reaktív információ-továbbítás céljából 890 esetben 3419 bejelentést küldött. A külföldi pénzügyi információs egységek részére 709 bejelentést továbbítottak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink