hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Körvonalazódik a reklámadó

  • MTI

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje - ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból.

A bizottság tagjai tájékoztatást hallgattak meg a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény kapcsán kialakult helyzetről.

A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra.

Lázár János ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban.

A miniszter hangsúlyozta: a tagállamok közül Svédországban, Ausztriában, Dániában, Görögországban, Belgiumban a magyarországihoz hasonló reklámadó van. Lázár János szólt arról is, hogy az adóalanyok közül a Bertelsmann, illetve az RTL csoport - mivel pénzügyi eredményeiket érdemben befolyásolja a reklámadó - az EB-hez fordult.

A miniszter kiemelte: a gazdasági bizottsággal együttműködve az EB szempontjait mérlegeli a kormány a reklámadó módosításával kapcsolatban. Konkrét adókulcsról Lázár János nem beszélt, de úgy fogalmazott: a legmagasabb reklámadókulcs Ausztriában van, 5 százalék, ehhez képest a "kiváló magyar próbálkozás" 50 százalék volt, ami "Európai Bizottság tűrőképességét megviselte".

"Először fenyegettek minket azzal, hogy egy adó miatt felfüggesztenek egy Magyarországon hatályos törvényt, ami a legsúlyosabb szankciók egyike" - mondta Lázár János. Hozzátette: visszamenőleges hatállyal ez a törvény hatályát veszíti, és a beszedett adót vissza kell fizetni.  

A reklámadó módosításával kapcsolatban kérdés, hogy ha megszűnik a sávos rendszer, és kivetik a legmagasabb - 5 százalékos - reklámadót, amelynek mindenki egyformán alanya, akkor mennyi bevétele lesz a költségvetésnek - hívta fel a figyelmet. Egyes számítások szerint egy, az EB elvárásainak megfelelő módosítás esetén több bevétele lesz a költségvetésnek, mintegy 8-10 milliárd forint - fejtette ki.

Lázár János kiemelte: tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a legkisebb bevétellel rendelkező cégek kaphatnak-e mentességet; ettől nem zárkózott el az EB. A miniszter szerint van realitása a legalsó sáv megtartásának, de 2 főigazgatóság elvárásainak is meg kell felelni. "Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ezt mindkét főigazgatóság elfogadja", mert versenyjogi szempontokat is figyelembe vesznek.

Kitért arra is, hogy többször felmerült, a kormány folytatott-e politikai tárgyalásokat a reklámadó ügyében. Kifejtette: a kormány az EB-vel dialógust folytatott az adó megváltoztatásáról.

Megerősítette azt is, hogy a kormány többször is "gazdasági típusú tárgyalásokat" folytatott a Bertelsmann csoporttal az EB véleményét és javaslatát is figyelembe véve. Végül Lázár János idézett a Bertelsmann és az RTL csoport "számunkra is megnyugtató" műsorkészítési alapelveiből, melyek a tárgyilagosság és a pártatlanság, "így fel sem merülhet az, hogy a reklámadó bevezetése után az RTL híradó hangneme vagy stílusa bármit is változott volna".

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kiemelte: költségvetési szempontból 6,6 milliárd forint az idei reklámadó bevételi előirányzat, erre a büdzsének szüksége van, ezért olyan megoldást kell keresnie a kormánynak, hogy ez teljesíthető legyen.

Volner János (Jobbik) kiemelte: a reklámadó monopolizálhatja a tömegtájékoztatást, és úgy vélte, a reklámadó is azt mutatja, hogy a kormány csak a saját hatalmi érdekei mentén konfrontálódik az EB-vel.

Varju László független képviselő szerint a közmédián is a Lázár János által idézett műsorszerkesztési elveket kellene számon kérni. Szerinte a különadót arra használja a kormány, hogy egyes cégeket és ágazatokat nehéz helyzetbe hozzon. Varju László szerint nem módosítani, hanem eltörölni kell a reklámadót, mert az nehéz helyzetbe hozza a kisebb vállalkozásokat.

Tóth Csaba (MSZP) szerint a reklámadóból várt bevételnek nincs akkora súlya, ennek hiányától nem borul fel a költségvetés, és a kis cégeknek az 5 százalékos adó is magas, amire elbocsátással, áremeléssel reagálhatnak.

Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke 3-5 százalék körüli reklámadóról beszélt, és úgy vélte, a részletszabályokon lehet vitatkozni, de az adó létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg.

Kunhalmi Ágnes (MSZP), a kulturális bizottság alelnöke szerint el kell törölni a reklámadót, amely szerinte újabb eszköze a "médiát elnyomó gépezetnek". Utóbbi lényege a képviselő szerint, hogy a független médiumok jövedelmezőségét a kormány ellehetetleníti, és befolyásolja a médiumokat, miközben az állami médiát felduzzasztják, és "a Fidesz propagandagépezetté silányítják". A képviselő szerint a magyar nyilvánosság árnyéka korábbi önmagának, öncenzúra van, a közszolgálatiság röhejessé vált, a híreket pedig manipulálják.

Szabó Tímea (PM) kiemelte: semmiféle gazdasági ok nem húzódhat meg egy 6 milliárd forintos költségvetési bevétel mögött, miközben 80 milliárdot költenek évente közmédiára. A reklámadónak politikai céljai vannak, a PM az 5 százalékos kulcsot is elutasítja, mert az a legtöbb médiacéget "megfojtja".

Lázár János reagálásában kifejtette: a közmédiát közforintokból tartják fenn, és maximálisan támogat minden olyan törekvést, amely az erre szánt 80 milliárd forint racionális felhasználását lehetővé teszi. Úgy vélte, a fontos magyar gazdasági eredmények nem választhatók el a különadók bevezetésétől.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink