hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás – változások január 1-jétől

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Amennyiben elfogadja az országgyűlés a minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről szóló T.17668. számú törvényjavaslatot, akkor a vonatkozó jogszabályokban átvezetésre kerülnek azok az adókönnyítések, melyekre a januártól tervezett minimálbér-emelés (167 400 forintról 200 000 forintra) miatt jelentkező költségnövekedés ellentételezésére kaptak ígéretet a foglalkoztatók, illetve vállalkozások.

Noha a benyújtott javaslat több törvényt is érint, az említett kompenzáció alapvetően a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók 4 százalékpontos csökkenését jelenti. Ez egyrészt a 15,5 százalékos szociális hozzájárulási adó 13 százalékos mértékre történő mérsékléséből, illetve az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás megszüntetéséből adódik össze. A változás mindkét esetben január 1-jétől lépne hatályba. (Emlékeztetőül a jelenleg hatályos törvények szerint a szakképzési hozzájárulás csak 2022 júliusától szűnne meg, míg a szociális hozzájárulási adó mértéke ugyanezen időponttól csak 0,5 százalékkal csökkenne.)

Olvassa el az Adózóna „Új adócsomag a parlament előtt a jövő évi adócsökkentésekről”, „A minimálbér-emelés következményei a gyermekellátásoknál és a szochóban” és „Vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás – új szabályok” című írását!

A javaslat elfogadása esetén a szociális hozzájárulási adó csökkenésével párhuzamosan a kifizetőt terhelő ekho (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) ugyancsak 13 százalékra csökken, illetve a kiva 11 százalékos mértéke 10 százalékra változik.

A tervezet szerint tehát a szakképzési hozzájárulás mint önálló adónem januártól megszűnik. Ezzel összefüggésben a szakképzési hozzájárulástól szóló 2019. évi LXXX. törvény 128. § egy új (4) bekezdéssel egészülne ki, amely szerint a törvény 108. szakaszának 2021. december 31-én hatályos rendelkezését – a szakképzési hozzájárulás megállapítására, bevallására és megfizetésére – annak hatályvesztését követően is alkalmazni kell azzal, hogy adóelőleget 2021. december hónapra nem kell fizetni, továbbá a 2021. adóévben befizetett előleg és a 2021. adóévre vonatkozó nettó kötelezettség különbözetét 2022. január 12-éig kell megfizetni, illetve visszaigényelni.

OLVASSA TOVÁBB cikkeünket, hogy megtudja milyen további változásokat tartalmaz a javaslat a szociális hozzájárulási adó terén, illetve hogy módosul a kisadózók ellátási alapja!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink