hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Minden, amit tudni kell a számlák online adatszolgáltatásáról – 3. rész

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász

Cikksorozatunk harmadik részében a 100 ezer forintot elérő áfatartalmú – 2018. július 1-jétől kötelező adatszolgáltatásával összefüggő – kézi- és a számítástechnikai eszközzel kiállított számlákra vonatkozó eltérő szabályokat ismertetjük.

A számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet elkülönítve kezeli (1) a nyomtatvány felhasználásával kibocsátott számlát és (2) a számlázóprogrammal előállított számlát. Az elkülönített kezelés nem jelenti azt, hogy az egyik típusú bizonylat elsődlegesebb, erősebb vagy bármilyen szempontból “jobb” lenne a másikhoz képest, mindössze azt, hogy más-más szabályok vonatkoznak a számlatömb-nyomtatványból kiállított és a számítástechnikai programból kibocsátott számlákra. Az áfatörvény 2018. július 1-jével hatályba lépő 10. számú melléklete (ami a belföldi összesítő jelentésről rendekezik) elkülönítve kezeli egyrészt a számlabefogadók, másrészt pedig a számlakibocsátók kötelezettségét. Ezen jogszabály is éles különbséget tesz az online adatszolgáltatási kötelezettség tekintetében a nyomtatvány alkalmazásával és a számítástechnikai számlázórendszerből kiállított bizonylatok között.

Az online adatszolgáltatás kötelezettsége, pontosabban a megvalósítás technikai részletei elsősorban valóban a számítástechnikai rendszerből kibocsátott számlákra vonatkoznak, ugyanakkor nem mentesülhetnek az adatszolgáltatási kötelezettség alól azok az adóalanyok sem, akik nyomtatványból állítják ki számláikat. Ezen kézi számlázás esetén a nyomtatvány alkalmazásával kiállított számla adatait az adóhatóság által üzemeltetett webes felületen kell rögzíteni. Ezen adóhatóság által üzemeltetett elektronikus felület az adóalany egyedi azonosítására szolgáló adatok igénylését követően válik használhatóvá.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megtudja, milyen határidőkkel kell teljesíteni az áfatartalom összegétől függően a számlákról, a módosított és az érvénytelenített számlákról az adatszolgáltatást!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

Cikksorozatunk előző részeit itt és itt olvashatja el!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink